https://kolorline.hu/Felavatták a gólyafiókákat

Felavatták a gólyafiókákat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Gólyafióka-avató ünnepséget tartott augusztus 31-én Kazincbarcika Város Önkormányzata, a Kazincbarcikai Tankerületi Központ és a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola. A jó hangulatú rendezvényen jelképesen felavatták a gólyafiókákat.

Az iskolák első osztályainak bevonulásával, valamint a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola mini koncertjével és táncos produkcióival kezdődött a rendezvény, majd Demeter Zoltán országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelent szülőket, pedagógusokat és az első osztályba készülő gyerekeket. Beszédében megköszönte az óvodapedagógusok munkáját, és biztosította a gyerekeket arról, hogy ugyanolyan szeretettel fogják a tanító nénik is várni őket az iskolába, ahol rengeteg tudás és élmény vár rájuk.
A köszöntők sorát Nagy Tamás a Kazincbarcika Tankerületi Központ szakmai vezetője folytatta, aki kiemelte, hogy igazán jó pedagógusok oktatják majd az elsős diákot.
A köszöntőt Szitka Péter, Kazincbarcika polgármesterének beszéde követte, aki Klimon István alpolgármesterrel együtt lépett a színpadra, azért, hogy megtanítsák a kicsiket az első – és egyben az egyik legfontosabb – iskolai feladatra, hogy hogyan is kell jelentkezni.
Kondorné Sztojka Ágnes a Pollack Mihály Általános Iskola intézményvezetője szintén külön megköszönte az óvodapedagógusok áldozatos munkáját és egyben kérte a szülők maximális bizalmát.
Ezt követően a városvezetők az osztályok képviselőinek feltűzték az iskolai jelvényeket, az apróságok esküt tettek és verset is mondtak. Az ünnepségen minden új általános iskolai osztály ajándékot is kapott, amit Nagy Tamás, a Kazincbarcikai Tankerület szakmai vezetője, és Kondorné Sztojka Ágnes, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola intézményvezetője adtak át. Az eseményt Endrődi Ági és a Fellegjárók zenekar gyermekkoncertje zárta.

 

További híreink

Felhatalmazást adott a testület mintegy 800 millió forintos támogatási igény benyújtására

Dátum: 2026. márc 19. 16:07

Március 18-án tartotta ülését Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete, ahol több napirendi pont mellett egy majd’ 800 millió forintot érintő támogatási igény benyújtásáról is döntöttek. A testületi ülés elején Kaló Attila letette esküjét, majd átvette megbízólevelét, ezzel hivatalosan is megkezdte képviselői munkáját.

„A lelkünkben már Kazincbarcikához tartozunk” – Korda György és Balázs Klári a város fejlődéséről

Dátum: 2026. márc 19. 10:50

Nem mindennapi pillanatnak lehettek tanúi a Városmarketing Gyémántdíj idei díjátadójának résztvevői Budapesten: a színpadon Kazincbarcika egyik legsikeresebb pályázatához kapcsolódva Korda György és Balázs Klári is megszólalt. A legendás művészpáros személyesen vett részt az eseményen, amelyen a város 17 gyémántdíjat nyert, és elnyerte „A marketing kisvárosi nagykövete” címet is.

Rendkívüli testületi ülés Kazincbarcikán – fejlesztések, közbeszerzések és ingatlanügyek is napirenden

Dátum: 2026. márc 17. 07:03

Rendkívüli ülést tart Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete március 18-án. A napirendi pontok között fejlesztéseket érintő közbeszerzések, villamosenergia-beszerzés, intézményi beszámoló, sportfejlesztési program módosítása és több ingatlannal kapcsolatos kérdés is szerepel. A részletekről a városvezetés a KolorMédia kérdésére adott tájékoztatást.

Lezárult a Rózsa utcai orvosi rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. márc 16. 16:00

A Széchenyi Terv Plusz program keretén belül 144,02 millió forint 100 százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kazincbarcika Város Önkormányzata, a TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BO1-2022-00043 azonosítószámú, a „Helyi egészségügyi alapellátás fejlesztése a Rózsa utcai orvosi rendelőnél” című támogatási kérelem keretén belül.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk