https://kolorline.hu/Újra van egyetemi képzés Kazincbarcikán

Újra van egyetemi képzés Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Sajtótájékoztatón jelentette be Szitka Péter polgármester, Klimon István alpolgármester, Prof. Dr. Viskolcz Béla, a Miskolci Egyetem Anyag és Vegyészmérnöki Kar Kémiai Intézetének igazgatója, Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és Kommunikációs igazgatója, Szabóné Bánfalvi Marianna HR-szolgáltatások főosztályvezetője, Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója, Gérus Béla szakmai igazgatóhelyettes, valamint Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, hogy elindult az egyetemi vegyészmérnöki alapképzés Kazincbarcikán. A képzésnek helyet biztosító Irinyi János Református Oktatási Központban szeptember 9-én a hallgatók már az első órán részt is vettek.

Több éves előkészítő munkát követően, Kazincbarcika Város Önkormányzata, a Miskolci Egyetem, az Irinyi János Református Oktatási Központ, a BorsodChem Zrt. és a Tiszáninneni Református Egyházkerület összefogásának köszönhetően újra van helyben felsőfokú oktatás.
Prof. Dr. Viskolcz Béla, a Miskolci Egyetem Korszerű Anyagok és Intelligens Technológiák Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának igazgatója hangsúlyozta, hogy hosszú távú együttműködést terveznek Kazincbarcikával és a közösen elért kezdeti sikerek optimizmusra adnak okot a képzés folytatására.
– A fiatalok számára elérhető egyetemi képzés mindig azt sugallja, hogy jó helyen járnak, és jó itt maradniuk. Kazincbarcika Város Önkormányzatának a legfontosabb, hogy minél több lakost meg tudjon tartani, valamint minél több fiatalt vissza tudjon csábítani a városba – árulta el Szitka Péter polgármester.
A Miskolci Egyetem a magyarországi felsőfokú oktatási intézmények közül az első, nemzetközi szinten pedig előkelő helyen szerepel a relatív kiválósági listán, így nagy jelentőséggel bír, hogy Kazincbarcikán kihelyezett szakot, tagozatot működtet.
Szabóné Bánfalvi Marianna, a BorsodChem Zrt. HR-szolgáltatások főosztályvezetője kiemelte, hogy egy olyan képzést sikerült a városba hozni, ami valóban használható diplomát, biztos elhelyezkedést és hosszútávú karriert kínál azoknak, akik elvégzik. A tanulók a gyakorlatukat  a BorsodChemben végezhetik, mely tökéletes hely ahhoz, hogy ebben a szakmában gyakorlati tudást szerezzenek és később a cég tárt karokkal várja majd a frissen végzett vegyészmérnököket.
– Nagy jelentőséggel bír Kazincbarcika életében, hogy újra van helyben felsőfokú oktatásban való részvételre lehetőség. Fontos, hogy az itt élő fiataloknak minél több alternatívát biztosítsunk a jövőjükre vonatkozóan. Sok család számára nagy segítség lehet, ha a gyermekük helyben tanulhat tovább és nem kell messzire költöznie a diploma megszerzéséért – tette hozzá Klimon István alpolgármester.
A vegyészmérnökképzés keretében az országban először, kísérleti jelleggel városunkban vezeti be a kar a személyre szabott oktatási modellt is, így az egyetemi alapképzésbe belépők mellé páronként egy-egy fiatal mentoroktató áll majd, aki heti rendszerességgel konzultál a rábízott hallgatókkal, segíti az előrehaladásukat a tanulmányaik során.
– Az oktatás az Irinyi János Református Oktatási Központban zajlik, ahol biztosított az országosan is kiemelkedő színvonalú, oktatáshoz szükséges technikai feltétel és a műveleti laboratórium – osztotta meg az információt a sajtó képviselőivel Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.

További híreink

Vajdasági szakmai mobilitáson vettek részt a Surányi diákjai

Dátum: 2026. máj 21. 07:00

Az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tájékoztatása szerint az Erasmus+ program keretében 16 diákjuk és két oktatójuk háromhetes szakmai mobilitáson vett részt a Vajdaságban, Ada városában.

Belső vizsgálatot indított a KSK Delfin Vízisport Klub

Dátum: 2026. máj 20. 20:55

Közleményt adott ki a KSK Delfin Vízisport Klub, miután több szülő is feljelentést tett az egyik úszásoktató oktatási módszereit kifogásolva. A klub közleményét változtatás nélkül közöljük.

Újabb három évre lett Kiváló Tehetségpont az Ádám Jenő Tagiskola

Dátum: 2026. máj 20. 16:00

Ismét elnyerte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája. Az intézmény korábban már 2016-ban és 2020-ban is megkapta az elismerést, amelyet most újabb három évre nyert el.

Települési értékké váltak a városszépítők — virágbörzét tartott az egyesület

Dátum: 2026. máj 20. 12:00

Esővel is dacoló, vidám csereberére hívta ismét a növénybarátokat a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület. A május 16-i virágbörze ezúttal az időjárás miatt az Ambrózia Étterem fedett teraszára szorult, a hangulat azonban így is egy nyüzsgő olasz piacot idézett: virágok, hajtások, gumók és palánták százai cseréltek gazdát, miközben a közösség újra megmutatta, milyen ereje van a városért végzett csendes, kitartó munkának.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Gyermeknap május 30-án a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk