https://kolorline.hu/Külső Védelmi Terv Gyakorlat – Cél a felkészülés

Külső Védelmi Terv Gyakorlat – Cél a felkészülés

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Kirendeltség helyi szervezete, a BorsodChem Zrt.-vel valamint Kazincbarcika Város Önkormányzatával közösen egy klórömléses szimuláció segítségével tartott külső védelmi terv gyakorlatot szeptember 13-án.

Mint minden évben 2004 óta, idén is összeültek a szakemberek Kazincbarcika városában, hogy egy katasztrófahelyzet szimulálásával külső védelmi terv gyakorlatot tartsanak, ezzel is erősítve az érintett szervek reagálását egy ilyen helyzetre.
A nap a polgármesteri hivatalban kezdődött ahol Szitka Péter polgármester a védelmi bizottsággal tartott közös megbeszélést az adott szituáció kezelésének elindításáról. A városvezető elmondta, mennyire fontos egy városnak egy vészhelyzet imitálása az ezzel kapcsolatos helyzetek gyakorlása és azok megoldása.
A hivatal után a következő helyszín a BorsodChem Zrt. belterülete volt, ahol a gyakorlat résztvevői megtekintették a  szimulált katasztrófahelyzetet és a hozzá kapcsolódó munkálatokat. Itt azt feltételezték, hogy a gyár kettes telepén, a helyben tárolt vasúti kocsik egyike megsérül. A tartályban cseppfolyós klórt tárolnak, ami a szivárgás során a légtérbe került és veszélyezteti a környező lakosság egészségét. Az észlelést követően a riasztás azonnal megtörtént, mellyel egy időben a katasztrófavédelem megyei ügyeletét is figyelmeztették az adott szituációról. Az eset elhárítására a cég a legmodernebb műszaki eszközöket veti be, így speciális tömítő eszközökkel és vízfüggönyökkel gátolja meg a szivárgás elhárítását és a gáz terjedését.
Szitka Péter polgármester örömét fejezte ki, hogy a gyakorlat végeztével azt tapasztalta, hogy minden érintett szerv kellő komolysággal és profizmussal végezte feladatát, majd kiemelte, hogy hasonló helyzetekre fel kell készülni, éppen ezért hasznosak ezek a gyakorlatok.

 

További híreink

I. Kolorcity Cup Kazincbarcikán – 16 csapattal rendezték meg az U9-es tornát

Dátum: 2026. máj 01. 20:00

Április 25-én rendezték meg az I. Kolorcity Cup U9-es labdarúgótornát a KBSC Sporttelepen, ahol 16 csapat lépett pályára. A mezőnyben hazai és vidéki együttesek mellett felvidéki csapatok is szerepeltek, így a torna nemzetközi jelleget is kapott.

Köztéri táncshow-val ünnepelt a Flash Táncstúdió a tánc világnapján

Dátum: 2026. máj 01. 17:18

A tánc világnapján, április 29-én különleges köztéri produkcióval lepte meg a kazincbarcikaiakat a 26 éves Flash Táncstúdió. A Fő téren megrendezett műsorban négy táncstílus képviseltette magát, összesen 12 produkcióval, amelyekben mintegy 80 táncos lépett színpadra. A rendezvényre a vártnál is többen voltak kíváncsiak.

Folyamatos a kátyúzás Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 30. 19:16

Április elején, az aszfaltkeverő telepek megnyitását követően megkezdődtek a tavaszi út- és járdakarbantartási munkálatok Kazincbarcikán. A szakemberek nemcsak a kátyúkat szüntetik meg, hanem a kopott útburkolati jeleket is pótolják.

2026 végzős diákjainak névsora

Dátum: 2026. ápr 30. 15:15

Ballagásukhoz érkeztek a kazincbarcikai középiskolák végzős diákjai: több száz fiatal zárja le tanulmányait 2026-ban, és lép tovább az élet következő szakaszába. A város most tőlük búcsúzik – azzal a reménnyel, hogy tudással, élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva viszik tovább mindazt, amit itt kaptak. Alább név szerint is mutatjuk, kik búcsúznak az iskolaéveiktől Kazincbarcikán.

KolorTV élőben

Programajánló

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk