https://kolorline.hu/Nem volt sikeres a hétvége

Nem volt sikeres a hétvége

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi kézilabda NB II észak-keleti csoportjának második mérkőzésén, szeptember 17-én ismét hazai pályán játszott a Kazincbarcika együttese.

Novák Tamás csapata azonban nem tudott élni a lehetőséggel. Bár sokáig vezettek, de végül vereséget szenvedtek a Fehérgyarmattól. A női csapat idegenben mérkőzött meg, ők szintén vereséggel zárták ezt a fordulót. A Hajdúböszörmény elleni találkozót követően a Fehérgyarmat elleni csata sem ígérkezett könnyűnek a KKSE NB II-es férfi csapata számára. Az első játékrész fordulatosan alakult, hiszen hol a házigazdák, hol pedig a vendégek vezettek 1-2 góllal. A hajrá azonban jobban sikerült a barcikaiaknak, így végül 1 gólos előnnyel térhettek pihenőre.
A második játékrészt álomszerűen kezdték Répásiék és zsinórban három gólt szerezve elhúztak 21-17-re. Ezt követően a Fehérgyarmatnak néhány perc leforgása alatt, sikerült a maga javára fordítani a meccset. A házigazdák a kettős emberelőnyt sem tudták úgy kihasználni, hogy egyenlítsenek. A végjátékban a szabolcsiak eredményesebben kézilabdázva 36-29-re nyertek. Novák Tamás tanítványai így továbbra is nyeretlenek a bajnokságban, legközelebb pedig az Acélváros KK otthonában lépnek pályára.

A bajnokságot 5 gólos sikerrel záró barcikai női együttes sem járt sikerrel múlt hétvégén, bár közel álltak az idegenbeli győzelemhez. Mátészalkán az első félidőben a vendéglátók álltak jobban, de a mérkőzés hajrájában már a KKSE vezetett. 1 perccel a vége előtt még 24-24 állt az eredményjelzőn, de az utolsó pillanatban a hazaiak dobtak egy gólt, így végül 25-24-re nyertek. A Kazincbarcika jelenleg 2 ponttal a 3. helyen áll és a következő fordulóban a Heves vendégeként lép pályára.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk