https://kolorline.hu/Két győzelemmel indított a VRCK

Két győzelemmel indított a VRCK

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Második mérkőzését is megnyerte a férfi röplabda Extraligában a Vegyész RC Kazincbarcika. A kék-sárgák ezúttal hazai pályán játszottak és a Kistext elleni sikerükkel továbbra is veretlenek a bajnokságban.

A MAFC ellen aratott idegenbeli győzelem után egy újabb fővárosi csapat várt a borsodiakra. Az alaposan megerősödött vendégek jól kezdték a meccset, hiszen alaposan ráijesztve a barcikaiakra elhúztak 6-4-re. A hazaiak ekkor ébredtek és remek nyitásoknak köszönhetően megfordították az állást.  Blázsovicsék folyamatosan növelték előnyüket és 25-19-re hozták az első felvonást. A második szakaszban kezdetben fej-fej mellett haladtak a felek, majd 15-10-re ellépett a Vegyész. Mindenki elkönyvelte már a sima szettsikert, de a hazaiak kényelmeskedni kezdtek, a vendégek nem adták fel és 24-23-nál a Kistext jutott játszmalabdához. A házigazdák 4. szettlabdát hárították, a házigazdák pedig a 2. esélyükkel élve 30-28-ra nyerték a szakaszt. A 3. játszma nem várt fordulatot hozott. A budapesti alakulat már 21-15-re vezetett, ám a Kazincbarcika egy huszáros hajrával 24-23-ra feljött, de a végén Juhász rontott nyitását követően ezt a szakaszt 25-23-ra a vendégek nyerték. A 4. játszmában már csak egy csapat a Kazincbarcika volt a pályán és 25-19-re a meccset 3-1-re nyerték Szabó Dávidék.
A folyatatásban október 15-én a tavalyi bajnok Pénzügyőr vár a Extraligát jelenleg 6 ponttal vezető Kazincbarcika csapatára. 
 

Fotó: vrck.hu

További híreink

Tehetségek a középpontban — sporttal, robotikával és művészetekkel fejleszt a Kazinczy

Dátum: 2026. máj 21. 21:50

Tehetségnapot rendezett május 18-án a Kazinczy Ferenc Tagiskola. Az intézmény pedagógusai és diákjai azt mutatták meg a vendégeknek, milyen sokszínű tehetséggondozó munka zajlik az iskolában a sporttól a robotikán át egészen a művészeti nevelésig. A program középpontjában idén a mozgás és a teljesítménymérés állt.

Barcika sportcsillagai — a város legjobbjait köszöntötték az Egressyben

Dátum: 2026. máj 21. 21:23

Kazincbarcika Város Önkormányzata idén is megrendezte a Barcika sportcsillagai díjátadó gálát a magyar sport napjához kapcsolódva. Az Egressy Béni Művelődési Központban sportolókat, edzőket és csapatokat ismertek el, az est legnagyobb városi sportelismerését, a Kazincbarcika Város Sportjáért kitüntető díjat pedig Zsuga Imre mesteredző vehette át.

Művészet a műtőből — Muhari-Papp Sándor Balázs festményei a Mezeyben

Dátum: 2026. máj 21. 20:02

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című sorozat egyik legkülönlegesebb kiállítása nyílt meg május 19-én a Mezey István Művészeti Központban. Muhari-Papp Sándor Balázs festő- és rajzművész rendhagyó tárlata a művészetet, az orvostudományt és a hitet kapcsolja össze. A kiállítás június 5-ig látogatható.

Vajdasági szakmai mobilitáson vettek részt a Surányi diákjai

Dátum: 2026. máj 21. 07:00

Az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tájékoztatása szerint az Erasmus+ program keretében 16 diákjuk és két oktatójuk háromhetes szakmai mobilitáson vett részt a Vajdaságban, Ada városában.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Gyermeknap május 30-án a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk