https://kolorline.hu/Színes produkciókkal mutatták meg a szépkorúak, mit tudnak

Színes produkciókkal mutatták meg a szépkorúak, mit tudnak

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az idősek hónapja programsorozata keretén belül rendezte meg október 14-én az Újkazinci Baráti Kör a „Szépkorúak színes világa” című nyugdíjas Ki mit tud?-ot az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében. Az eseményen ötven egyéni és csoportos produkciót mutattak be a szépkorúak.

A résztvevőket Szemán Normbert, a Barcika Art Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte. A hagyományos program során betekintést nyerhettünk a nyugdíjas korosztály szellemi értékeibe, a hobbiból, szórakozásból végzett kulturális tevékenységébe, megpillanthattuk az idős kor szépségeit, kreativitását és a barátkozás szépségét. Az ország számos pontjáról érkező csoportok idén is verssel, énekkel, tánccal és szórakoztató műsorral készültek. A produkciókat zsűri értékelte.
A délutánt záró zenés, táncos összejövetelen – ahogy már az elmúlt években megszokhattuk – Slamovics Tibor gitárjátékkal gondoskodott a talpalávalóról.

További híreink

Tehetségek a középpontban — sporttal, robotikával és művészetekkel fejleszt a Kazinczy

Dátum: 2026. máj 21. 21:50

Tehetségnapot rendezett május 18-án a Kazinczy Ferenc Tagiskola. Az intézmény pedagógusai és diákjai azt mutatták meg a vendégeknek, milyen sokszínű tehetséggondozó munka zajlik az iskolában a sporttól a robotikán át egészen a művészeti nevelésig. A program középpontjában idén a mozgás és a teljesítménymérés állt.

Barcika sportcsillagai — a város legjobbjait köszöntötték az Egressyben

Dátum: 2026. máj 21. 21:23

Kazincbarcika Város Önkormányzata idén is megrendezte a Barcika sportcsillagai díjátadó gálát a magyar sport napjához kapcsolódva. Az Egressy Béni Művelődési Központban sportolókat, edzőket és csapatokat ismertek el, az est legnagyobb városi sportelismerését, a Kazincbarcika Város Sportjáért kitüntető díjat pedig Zsuga Imre mesteredző vehette át.

Művészet a műtőből — Muhari-Papp Sándor Balázs festményei a Mezeyben

Dátum: 2026. máj 21. 20:02

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című sorozat egyik legkülönlegesebb kiállítása nyílt meg május 19-én a Mezey István Művészeti Központban. Muhari-Papp Sándor Balázs festő- és rajzművész rendhagyó tárlata a művészetet, az orvostudományt és a hitet kapcsolja össze. A kiállítás június 5-ig látogatható.

Vajdasági szakmai mobilitáson vettek részt a Surányi diákjai

Dátum: 2026. máj 21. 07:00

Az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tájékoztatása szerint az Erasmus+ program keretében 16 diákjuk és két oktatójuk háromhetes szakmai mobilitáson vett részt a Vajdaságban, Ada városában.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Gyermeknap május 30-án a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk