https://kolorline.hu/Felkészülési atlétika verseny a Kazinczyban

Felkészülési atlétika verseny a Kazinczyban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Felkészülési atlétika verseny várt az első és második osztályos tanulókra a Kazinczy Tornacsarnokban. Az november 3-i esemény célja az atlétika sportág népszerűsítése, illetve a versenyzés lehetőségének biztosítása volt.

A verseny szervezői olyan számokat választottak, amelyek teremben is megvalósíthatók. A gyermekek négy különböző versenyszámban indulhattak. Egy tanuló akár több mindenben is kipróbálhatta magát és megmutathatta ügyességét. A gyerekek 30 m síkfutásban, medicinlabda lökésben, helyből távolugrásban mérhették össze tudásukat, illetve igazán népszerűnek örvendett az ugyan kicsit hosszabb távú futás is, ahol három kört kellett lefutniuk a diákoknak.

 

További híreink

Színes programkavalkád a kazincbarcikai majális második napján

Dátum: 2025. máj 04. 10:01

A négynapos kazincbarcikai KolorMajális pénteken a Népi nap tematikája köré épült. A Csónakázó-tó környékére szervezett események a hagyományőrzés, a közösségi élmények és a szórakozás jegyében zajlottak, változatos programokat kínálva minden korosztálynak.

Összetett KolorMajális a Csónakázó-tónál

Dátum: 2025. máj 02. 16:56

Kazincbarcika négynapos majálisának első napja telt leginkább egy újratervezett május 1-jei ünnep és — mégis egyúttal — a retró jegyében. Ezen a napon búcsúi hangulat helyett inkább a város értékteremtő és -közvetítő közösségei gondoskodtak élményről minden korosztálynak.

Tarisznyával és útravalóval — mintegy 500 diák ballagott Kazincbarcikán

Dátum: 2025. máj 01. 13:10

Megható pillanatok, az elmúlt időszak összegzése és a jövő ma még írásbeliken és döntéseken múló pillanatai. Kazincbarcika négy oktatási intézményében jártunk, ahol osztálytársak, tanárok és hozzátartozók voltak részesei az örömteli és gyakran felemelő pillanatoknak. Erről tanúskodnak képgalériáink is.

Új fejlesztési irányba nyitott a BorsodChem

Dátum: 2025. ápr 30. 15:00

Mintegy 1,3 milliárd forintból fejleszt saját katalizátortechnológiát és labort a BorsodChem, hogy a segédanyaggyártás egy újabb fázisának a hazai termelésbe integrálását előkészítse.

KolorTV élőben

Programajánló

Reklám

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk