https://kolorline.hu/Vereség a Szeged ellen

Vereség a Szeged ellen

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kolorcity Kazincbarcika SC a Merkantil Bank Liga tizenhatodik fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát fogadta a Kolorcity Arénában. A november 9-i mérkőzésen a Szeged együttese bizonyult jobbnak.

November 9-én hétközi fordulóval folytatódott az NB2-es bajnokság, ahol a Kolorcity Kazincbarcika SC a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát látta vendégül a Kolorcity Arénában. A találkozón a barcika mindenképp bizonyítani akart hazai közönségének, ami az első perctől látható is volt. A hazai csapatnak több komolyabb helyzetet is sikerült kialakítania, azonban hiába a számos próbálkozás a vendégek védői rendre hárítani tudták azokat. Természetesen a Szeged is próbálkozott, ennek az első félidő egy perces hosszabbításában meg is lett az erdménye. Egy kontrát követően a csapatkapitány, Gajdos Zsolt szerzett vezetést.

A szünetben Varga Attila a barcika vezetőedzője  három helyen is változtatott csapatán.  A cserék új lendületet adtak a kék-sárgáknak. Ennek ellenére a találkozó második egyben utolsó gólját is a Szeged szerezte meg, egy újabb kontratámadást követően Gajdos fejelte hálóba a labdát.

A Kolorcity Kazincbarcika SC legközelebb a Gyirmót FC Győr vendégeként lép pályára.

 

További híreink

Orvosi kinevezések és rangos elismerések – így ünnepelték a Semmelweis-napot Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 03. 08:51

Az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája előtt tisztelgett Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Kórház a június 30-án, az Egressy Béni Művelődési Központban rendezett Semmelweis-napi ünnepségen. A Kazincbarcika Város Egészségügyéért díjat ezúttal dr. Marosfalvi Ágnes osztályvezető főorvos vehette át.

Koncertek, újdonságok és egész napos programok – érkezik a XII. Kolorfesztivál

Dátum: 2026. júl 01. 16:30

Hat napon át ismét fesztiválhangulat tölti meg Kazincbarcikát. Augusztus 17. és 22. között a XII. Kolorfesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális és családi programokkal, valamint több újdonsággal várja a látogatókat. Az idei fesztivál nemcsak a megszokott esti élményeket kínálja, hanem nappali programokkal, kibővített helyszínekkel és új szolgáltatásokkal is készül.

Hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére írt ki versenytárgyalást a Barcika Szolg Kft.

Dátum: 2026. júl 01. 15:33

A Barcika Szolg Kft. nyilvános versenytárgyalást hirdetett a Kazincbarcika belterületi ingatlan-nyilvántartásban 2615/A/1–2615/A/6 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, összesen hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére. A pályázat célja olyan befektető megtalálása, aki a meglévő funkciók megőrzése mellett hosszú távon is hozzájárul az ingatlanegyüttes megújulásához és hasznosításához. (x)

Nyáron is folyamatosan biztosított a gyermekfelügyelet 

Dátum: 2026. jún 30. 20:46

Kazincbarcikán 2026 nyarán is ütemezetten tartanak zárva a bölcsődék és óvodák, hogy a karbantartási munkák elvégezhetők legyenek, miközben a gyermekfelügyelet a városban folyamatosan biztosított marad. A nyári zárások ideje legfeljebb öt hét lehet, a szülőket már februárban tájékoztatták a pontos rendről.

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk