https://kolorline.hu/Adventtől Újévig Kazincbarcikán 2022 (frissítve)

Adventtől Újévig Kazincbarcikán 2022 (frissítve)

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával indul, és vízkeresztig tart. Idén november 27-én veszi kezdetét az adventi időszak, vagyis jövő vasárnap lobban lángra az első gyertya.

Az adventi idő Krisztus jövetelére figyelmeztet. Ez a négy hét a nyugalom, az elmélkedés, az adakozás és megnyugvás időszaka. Kazincbarcikán az ünnepi készülődéshez idén több kisebb program járul hozzá.

Ebben az évben takarékossági okokból számos drasztikus és fájdalmas döntést kellett meghoznunk, intézményeket bezárnunk. De úgy gondoltuk, hogy karácsony előtt a város nem maradhat adventi programok nélkül. Ezért, bár nem lesz díszkivilágítás, a Mezey István Művészeti Központ kertje ünnepi hangulatot áraszt majd, és ez lesz a helyszíne a kisebb programoknak is.
Idén visszafogottan készülődünk, hiszen takarékoskodni kell, de bízunk benne, hogy mindneki talál valami ünnepi csemegét magának az események között.

— ezt Szitka Péter, a város polgármestere jegyezte meg.

Az adventi programsorozat egész hónapban kitart. Íme az események listája, melyekről bővebben a kolorline.hu oldalunk programok menüjében olvashatnak hamarosan részleteket.


Mézeskalács-készítő alkotópályázat

A Barcika Art Nonprofit Kft. mézeskalács-készítő pályázatot hirdet négy kategóriában közösségeknek és egyéni alkotóknak.

Téma: Kolorcity színes házfalak

Kategóriák:

  1. kategória - óvodás csoportok
  2. kategória - általános iskolai osztályközösségek
  3. kategória - közösségek
  4. kategória - egyéni

November 24., csütörtök, 17:00

  • Ünnepi asztaldísz készítő foglalkozás felnőttek részére

Helyszín: Gyermekek Háza-Kézművesház


November 27., vasárnap 15:00 - 19:00

  • Adventi játszóház
  • I. adventi gyertyagyújtás és vásár
  • Adventi hírnök — a Dózsa György Tagiskola adventi műsora 
  • A Flash Táncstúdió műsora 

Helyszín: a Mezey István Művészeti Központ udvara


December 01., csütörtök, 17:00

  • Izsó Miklós Képzőművészeti Kör kiállításmegnyitó

Helyszín: Mezey István Művészeti Központ


December 04., vasárnap, 16:30 - 19:00

  • II. adventi gyertyagyújtás és vásár
  • Morzsa Színház – a Kazincbarcikai Összevont Óvodák műsora
  • Kamarakórus műsora
  • Elza és barátai — mesés utazás Füredi Nikolettel és Szentmártoni Normannal

Helyszín: a Mezey István Művészeti Központ udvara


December 05-06., hétfő-kedd, 09:00 - 19:00

  • Városi Mikulás-ünnepség
  • Mesés kalandozás a Mikulás-vonattal, meglepetésprogrammal
  • Mikulásváró-játszóház
  • Mikulás-kocogás

Helyszín, indulás: Mezey István Művészeti Központ


December 11., vasárnap, 15:00 - 19:00

  • Adventi játszóház 
  • III. adventi gyertyagyújtás és vásár
  • A hóember ajándéka — a Pódium Színház zenés karácsonyi mesejáték
  • Pál Dénes

Helyszín: a Mezey István Művészeti Központ udvara


December 16., péntek

Nagycsaládosok Karácsonya - KSZSZK


December 18., vasárnap, 15:00 - 19:00

  • Adventi játszóház
  • IV. adventi gyertyagyújtás 
  • Lobbanj lángra gyertyácska! - a Kazinczy Ferenc Tagiskola adventi műsora
  • A Római Katolikus Egyházközség Gaudium Kamarakórus műsora (17:30)
  • Roy és Ádám-koncert

Helyszín: a Mezey István Művészeti Központ udvara


December 19., hétfő, 18:00

  • A miskolci gyökerek — Aranyosi Péter és Vida Péter közös stand up estje

Helyszín: Don Bosco Sportközpont


December 20-26., keddtől hétfőig

  • Élő betlehem a görögkatolikus templomnál

December 23., péntek, 18:00

  • KolorTV - Karácsonyi műsor

December 24., szombat, 19:00

  • Egyházak Karácsonya – fáklyás felvonulás

Január 13., péntek

  • Újévi Koncert — Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola

 

A programokról részketesen: ITT.

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk