https://kolorline.hu/A kis Delfinek sikerei

A kis Delfinek sikerei

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A nehézségek ellenére is folyamatosan edz, versenyekre és mérkőzésekre jár a KSK Delfin Vízisport Klub mindkét szakosztálya, a kitartásuk pedig meghozta gyümölcsét. Innen is gratulálunk nekik!

Bár a kazincbarcikai uszoda a drasztikus energiaáremelések miatt ideiglenesen bezárni kényszerült, ám a Delfinek megoldást kerestek arra, hol tudnak helyet biztosítani a gyerekek edzésére. A klub a Putnoki Tanuszodában folytatja a munkát. Az úszószakosztály hétfőn és szerdán, a vízilabdások pedig kedden és csütörtökön tartják az edzéseket.

Továbbra is várják a sportolni vágyó fiatalokat

A távolság miatt sem kell aggódni, a kazincbarcikai gyerekek utaztatása példás szülői összefogással, egy kisbusszal történik.

Aki kedvet kapna ahhoz, hogy a vízisportokat kipróbálja, a következő elérhetőségeken jelentkezhet:

,,Mindenki erején felül teljesít, hogy gyerekeinket megvédjük, és egyesületünk létszáma ebben a nehéz időszakban is gyarapodjon! Ehhez a szülők részéről maximális támogatást kapunk, melyért nem tudunk elég hálásak lenni.”

– fogalmazott a kialakult helyzettel kapcsolatban Halász Béla, a Delfin Vízisport Klub elnöke.

DelfinekA kis Delfinek az október végi Valkó László Emlékversenyen, a B.-A.-Z. Megyei Amatőr Úszó Bajnokság III. fordulójában remekül és példaértékűen teljesítettek.

Íme az eredmények:

Bukó Lora
1. helyezett – 50m gyorsúszás
1. helyezett – 50m hátúszás
Polónyi Boldizsár
2. helyezett – 25m gyorsúszás
3. helyezett – 25m hátúszás
Finta Lídia
3. helyezett – 50m gyorsúszás
Szabó Roxán
3. helyezett – 100m gyorsúszás
3. helyezett – 50m hátúszás
Csabai Martin
3. helyezett – 50m gyorsúszás
3. helyezett – 50m hátúszás
4x25m lány váltóban 3. helyezett – Bukó Lora, Gráczer Adél, Reseták Luca, Kreutzer Szofi
Felkészítő edzők: Bársony Éva, Gyenesz-Orosz Alexandra

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk