https://kolorline.hu/Nem sikerült a győzelem a Kazincbarcikai KSE női kézilabdacsapatának (frissítve)

Nem sikerült a győzelem a Kazincbarcikai KSE női kézilabdacsapatának (frissítve)

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A női kézilabda NB II észak-keleti csoportjában az Ungvár együttesét fogadta a Kazincbarcika. A háborús helyzet miatt a Magyar Kézilabda Szövetség engedélyezte a kárpátaljaiak számára, hogy a magyar bajnokság harmadik vonalában szerepelhessenek. Az ukrán együttes a mostani találkozón is magabiztos győzelmet aratott.

A mérkőzésen jól kezdtek a házigazdák, hiszen Babos és Oláh gólja után 2-1-re vezettek, de mint később kiderült: ekkor volt utoljára náluk az előny. Az Ungvár az egyenlítés után gyorsan ellépett 2 góllal, de innen a házigazdák még feljöttek 8-8-ra. A félidő derekán a kárpátaljai együttes legjobbja, Polietaieva megkapta harmadik 2 perces büntetését, mely után a kiállítás sorsára jutott. Hiába játszott többször is emberelőnyben a barcikai alakulat, állandósult a vendégek 3 gólos előnye. A szünetben 14-17 volt az állás.

A második játékrésztől mindenki jobb hazai teljesítményt várt, de az elején 5 perc alatt mindössze 2 találatot szerzett a vendéglátó, amely csak Vittmann remek védéseinek köszönhette, hogy meccsben maradt. Ponyi Zoltán a 43. percben 5 gólos hátránynál kért időt. A sok eladott labda és pontatlan lövés miatt volt dühös a hazai tréner, ám az időkérés után sem változott a helyzet. A házigazdák kapkodtak, és az Ungvár 9 perccel a vége előtt 9 góllal állt jobban. A hajrában már csak az volt kérdés, milyen különbséggel nyernek a vendégek. A kárpátaljai együttes végül 35-28-as győzelmet aratott Kazincbarcikán.

Múlt héten 26 technikai hibánk volt. Egy bajnokságban is sok a 26, nem egy mérkőzésen. Mentálisan nem vagyunk most rendben. Örülök hogy vége a bajnokságnak, mert a fejekben rendet kell tenni. Akik feljönnek játékosok (a fiatal játékosok), azoktól is sokkal, de sokkal több kell. Nyugodtan kell játszani, mert ha egy szoros mérkőzésen cserél az ember, és 3-4 technikai hibát elkövetnek, utána nagyon nehéz egy ukrán I. osztályú csapattal felvenni a harcot.

- nyilatkozta a mérkőzést követően Ponyi Zoltán, a KKSE vezetőedzője.

A barcikaiak a vereség ellenére 11 ponttal még a 3. helyen állnak, de a mögöttük tanyázó Ungvárnak és Mátészalkának 3 mérkőzése még hátra van az őszi szezonból, így minden bizonnyal KKSE a 4. vagy az 5. helyről várhatja a tavaszi folytatást.

 

További híreink

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

Újabb épület bontása kezdődött Herbolyán

Dátum: 2026. júl 22. 10:27

Július 22-én újabb romos épület bontása kezdődött meg Herbolyán. A munkálatokat végző cég várhatóan több napon keresztül dolgozik majd a helyszínen. Az önkormányzat az érintettek türelmét és megértését kéri a bontás idejére.

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk