https://kolorline.hu/Változik a helyi adók mértéke Kazincbarcikán

Változik a helyi adók mértéke Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete november 28-i ülésén elfogadta a helyi adók mértékének módosítását. 2023. január 1-jétől többet kell fizetni az építményadóért, az idegenforgalmi adóért és a kommunális adóért.

Ami a helyi adókból működik

Mint ismert – más településekhez hasonlóan –  Kazincbarcika bevételeinek egy része a helyi adókból folyik be. 

Ezekből működteti (állami támogatás nélkül):

  • az egészségügyi alapellátást (a háziorvosi, a házi gyermekorvosi, a fogorvosi ellátást, az orvosi ügyeletet, a Védőnői Szolgálatot 
  • a szociális ellátást 
  • a bölcsődei, óvodai nevelést 
  • a városüzemeltetési feladatokat (a közterületek fenntartását, takarítását, karbantartását, a téli síktalanítást) 
  • a helyi közügyeket 
  • a kulturális- és sporttevékenységet, a programok megvalósulását
  • a civil szervezeteket, a helyi közösségi élet támogatása során felmerülő költségeket

„Bár Kazincbarcika városa a Borsodchemtől jelentős iparűzési adóra tesz szert, de a kormány ennek jelentős részét elvonja. Ez 2022-ben 1,3 milliárd Ft volt, 2023-ban pedig már 2,4 milliárd Ft lesz.”

— közölte Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere.

Megoldási javaslat a Kormánytól

A kormányzat azt javasolta az önkormányzatoknak, hogy vezessenek be különböző adókat, amikből pótolni tudják a kieső bevételeket. 

„Mi nem szeretnénk bevezetni kéményadót, kútadót vagy kerítésadót. Maradnak azok a megszokott tételek, amelyeket a vállalkozásoknak és a magánszemélyeknek kell megfizetniük. Ilyen például az építményadó és a kommmunális adó.”

– hangsúlyozta a Kolorline kérdésére Klimon István.

Az elmúlt években az önkormányzatok nem emelhették a helyi adóikat, és a Kormány sem nyújtott kárpótlást a kiesett bevételek miatt. Ennek okán a most született rendelet nagyobb mértékű díjemelést ír elő.

Az adó típusa és mértéke Kazincbarcikán

Építményadó

Kazincbarcika Város Önkormányzata a törvény által maximálisan kiszabható mértéktől alacsonyabb összegben vetett ki építményadót. 

„Az építményadó törvényben meghatározott maximumát csak a hitelintézeteknek, a dohányboltoknak, a nagyobb étteremláncokat üzemeltető hálózatban működő étterem-szolgáltatóknak kell megfizetniük. Ezzel a lakosság terheit nem növeljük, hiszen a maximum kiszabható építményadó rájuk nem vonatkozik.”

- fogalmazott Klimon István. 

A képviselő-testület által elfogadott döntés értelmében a lakóházak után továbbra sem kell adót fizetni, míg a magánszemélyek az egyéb ingatlanok esetében méret szerint, sávosan meghatározott adót fizetnek (a vállalkozásokhoz képest alacsonyabb összegben). 

A magántulajdonban lévő 20 m2 alatti garázsoknál 14 százalékos adókedvezmény érvényesíthető. 

Amíg 2022-ben ugyanezen garázstulajdonosoknak a kedvezmény figyelembevétele mellett 21.600 Ft-ot kellett éves szinten fizetniük, addig jövőre ez az összeg 24.940 Ft-ra fog emelkedni. Ez 3.340 Ft-os drágulást jelent éves szinten, vagyis havi szinten 278 Ft többletterhet. 

Fontos mutató, hogy a Pénzügyminisztérium 2023-ra az építményadó maximumát 2.190 Ft/m2 összegben határozta meg.

Kommunális adó 

A kommunális adó mértéke Kazincbarcikán az érintett lakás hasznos alapterülete alapján, sávosan kerül kialakításra. A képviselő-testület döntésének értelmében a városban senkinek nem kell az adómaximumot fizetnie. Például a legnagyobb alapterületű lakásokban az éves díj 29.000 Ft lesz, vagyis ez havonta 500 Ft-os emelkedést jelent esetükben. A kisebb lakásokban pedig éves szinten 3.000 Ft-tal növekedik ez az adótípus, ami 250 Ft-os havi többletköltséget jelent majd 2023-ban. Kazincbarcikán ebbe a körbe tartozik a lakások körülbelül 50%-a.

A kisnyugdíjasok továbbra is kedvezményben részesülnek majd, más szociálisan rászorulók esetében pedig egyedi átütemezés vagy méltányosság gyakorolható. 

A táblázatból látható, hogy Kazincbarcikán a legmagasabb adótétel 29.000 Ft/év, ez több mint 10%-kal kevesebb a törvényben maximalizált 33.859 Ft-hoz képest. 

A helyi adók módosításáról szóló rendelet 2023. január 1-jétől lép érvénybe. Az ebből befolyó összeg egy része a Kazincbarcikán bevezetett rezsitámogatás fedezetéül szolgál, de az önkormányzat ebből fogja kigazdálkodni a településüzemeltetés bizonyos költségeit is.

 

További híreink

Telibe Grease! – Elsöprő musicalélmény a Szalézi diákszínpadának előadásában

Dátum: 2026. máj 23. 17:00

Május 21-én újra üdítő és mozgalmas zenés-táncos show örvendeztette meg a Don Bosco Sportközpont lelátójára sereglett publikumot Kazincbarcikán. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákszínpada a tavalyi Mamma Mia! ovációja után ezúttal az ikonikus Grease-t adta elő — a nyárkezdéshez illően energikusan és mesterien. A diákszínpad rendezője, Vassné Szokircsák Diána tanárnő újra boldogan nyugtázta növendékei hangos közönségsikerét.

Közösen ünnepelték a gyereknapot a kazincbarcikai ovisok

Dátum: 2026. máj 23. 13:00

Idén második alkalommal ünnepelték együtt a gyereknapot a Kazincbarcikai Központi Óvodák tagintézményei a Mezey István Művészeti Központ udvarán. Az ovisokat izgalmas, kreatív és sportos feladatok, minikoncert és ajándékok várták.

A Kincsem Napközi fiataljai jártak a KolorTV-ben

Dátum: 2026. máj 23. 09:49

A Kincsem Napközi fogyatékossággal élő ellátottjai látogattak el gondozóikkal szerkesztőségünkbe, hogy megnézzék, mi történik a kulisszák mögött. A kincsemesek olyan eszközökkel is találkoztak, amelyeket a nézők általában nem látnak.

Mentők napja – A Kazincbarcikai Mentőállomás dolgozóit köszöntötte a város 

Dátum: 2026. máj 22. 17:39

Több mint egy évtizede hagyomány Kazincbarcikán, hogy a város vezetése köszönti a helyi mentőállomás dolgozóit, elismerve ezzel áldozatos munkájukat. Idén május 21-én rendezték meg az ünnepséget az Ambrózia étteremben, ahol Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester tolmácsolta a város háláját a mentődolgozóknak.

KolorTV élőben

Programajánló

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Gyermeknap május 30-án a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Nyitott szertárkapuk gyermeknapon

Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk