https://kolorline.hu/Műfüves pálya épül a Kazinczy udvarán

Műfüves pálya épül a Kazinczy udvarán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Egy 20x40 méteres, emelt szintű paraméterekkel rendelkező műfüves pálya épül a Kazinczy Ferenc Tagiskola udvarán. A sportpálya a KBSC és az önkormányzat közös beruházásaként valósul meg, és várhatóan tavasztól telhet meg élettel a ma még építkezés alatt álló terület.

A helyszínt a munkálatok miatt már elkerítették, és megkezdődött a Kazinczy tornacsarnok melletti műfüves pálya építése. Viszóczky Sándor, a Kazinczy Ferenc Tagiskola vezetője azt hangsúlyozta, hogy az intézmény számára külön öröm a pálya építése.

“Számunkra fontos, hogy a gyerekek minőségibb eszközökkel, minőségi pályán tudjanak készülni az adott versenyekre, de nagyon jó szolgálatot tesz majd az új helyszín a testnevelés órákon is.”

— fogalmazott a tagintézmény-vezető.

A régi pályát azért kellett cserélni, mert már elavult, lekopott és csúszásveszélyessé vált. A beruházás az önkormányzat és a KBSC közös kooperációjában valósul meg, 61 millió forintból. Wächter Balázs, a KBSC FC Kft. ügyvezető igazgató közölte: ez egy 20x40 méteres, futsal- és kézilabdaméretű pálya lesz, 3x2 méteres kapukkal, világítással és palánkkal körbevéve. 

“Ez egy emelt minőségű pálya lesz, 5 méteres labdafogó hálóval, ami nem acélkerítésből készül, így a labdát is óvni tudjuk, hogy ne menjen tönkre.”

— ezt Wächter Balázs, a KBSC FC Kft. ügyvezető igazgatója mondta.

A KBSC korábban sportszakmai együttműködést kötött az iskolával, így edzőik ott labdarúgást oktatnak a diákoknak. Ha a műfüves pálya elkészül, akkor még több korcsoport számára nyílik meg a lehetőség, hogy részt vehessenek ebben a jellegű képzésben. A terv az, hogy az új műfüves pálya napközben iskolai oktatás, délután pedig edzések helyszíne lesz.

“A Kazinczy Ferenc Tagiskola a város sportiskolájaként működik, ezért igyekszünk az iskolai órákhoz is szorosan köthető sportpályákat, sportlétesítményeket ide koncentrálni. Itt már van egy gyönyörű szép tornacsarnokunk, a Kazinczy tornacsarnok, de itt működik a teniszklub, és már kész a birkózó- és súlyemelőterem is. A vízi komplexum ugyan még épül, de hamarosan ez a létesítmény is bekapcsolódhat a város sportoktatásába.”

— hangsúlyozta dr. Makkai Orsolya, Kazincbarcika alpolgármestere.

A műfüves pálya várhatóan márciusra készül el.

További híreink

Több városrészben is áramszünet lesz jövő héten Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 04. 08:00

Július 6. és 10. között több kazincbarcikai utcában is szünetel majd a villamosenergia-szolgáltatás tervezett hálózat-karbantartási munkák miatt. Az MVM Émász Áramhálózati Kft. összesen kilenc körzetet érintő áramszünetet jelentett be.

Orvosi kinevezések és rangos elismerések – így ünnepelték a Semmelweis-napot Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 03. 08:51

Az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája előtt tisztelgett Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Kórház a június 30-án, az Egressy Béni Művelődési Központban rendezett Semmelweis-napi ünnepségen. A Kazincbarcika Város Egészségügyéért díjat ezúttal dr. Marosfalvi Ágnes osztályvezető főorvos vehette át.

Koncertek, újdonságok és egész napos programok – érkezik a XII. Kolorfesztivál

Dátum: 2026. júl 01. 16:30

Hat napon át ismét fesztiválhangulat tölti meg Kazincbarcikát. Augusztus 17. és 22. között a XII. Kolorfesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális és családi programokkal, valamint több újdonsággal várja a látogatókat. Az idei fesztivál nemcsak a megszokott esti élményeket kínálja, hanem nappali programokkal, kibővített helyszínekkel és új szolgáltatásokkal is készül.

Hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére írt ki versenytárgyalást a Barcika Szolg Kft.

Dátum: 2026. júl 01. 15:33

A Barcika Szolg Kft. nyilvános versenytárgyalást hirdetett a Kazincbarcika belterületi ingatlan-nyilvántartásban 2615/A/1–2615/A/6 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, összesen hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére. A pályázat célja olyan befektető megtalálása, aki a meglévő funkciók megőrzése mellett hosszú távon is hozzájárul az ingatlanegyüttes megújulásához és hasznosításához. (x)

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk