https://kolorline.hu/Diákolimpiát nyert a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Diákolimpiát nyert a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Első lett a Diákolimpián a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium csapata. A versenyzők az atlétika versenyszámban, magasugrásban értek el kiugró eredményt. A meglepő győzelmet követően az intézmény most arra készül, hogy jövőre is megmérettessék magukat.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumnak mostanáig nem volt kiemelkedő eredménye atlétikában. A Diákolimpiára mégis magas- és távolugrás versenyszámokban állt össze egy ütős fiúcsapat. A diákok ősszel kezdték meg a felkészülést az atlétika ügyességi és váltófutó csapatbajnokságra. 

Kiss Bence a Kolor Tv-nek azt mondta, hogy nagyon büszke a csapatára.

“Mindössze egy hónapunk volt a verseny előtt. Nem gyakoroltunk, és nem is voltak olyan feltételeink, mint a többi iskolának. Bár egy hónap alatt nem tudunk úgy felkészülni, hogy ott szálljunk be, ahol kell, de szerintem jobban nem is sikerülhetett volna.”

— fogalmazott Kiss Bence.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium csapata a megyei versenyt megnyerve, a szintet elérve jutott az országos döntőbe, amelyet októberben rendeztek Kecskeméten. 

“Szépen érkeztek a versenyzők, egyre többen lettek, fokozódott a hangulat, és egyre jobban éreztük mi is magunkat. Ahogyan emelkedett a magasság, egyre jobban izgultunk mi is, ezért mentünk és küzdöttünk.”

— idézte vissza a végső megmérettetés napját Toma Ádám, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium versenyzője.

A kazincbarcikai gimnazisták magas- és távolugrásban indultak, és bár korábban nem atletizáltak, de mindannyian sportmúlttal rendelkeznek.

“Intézményünkben eddig ilyen szintű atlétikai felkészítés nem volt. Talán éppen ezért is nagyon meglepő az eredmény, de nagyon örülök neki. A Szalézi csapata olyan versenyzőket is maga mögé utasított, akik egyébként esélyesek voltak a győzelemre."

— mondta Balla Árpád, a gimnázium igazgatója.

A diákok győzelmük után jövőre is megmérettetik magukat a Diákolimpián.

További híreink

Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás az Olympos lábánál

Dátum: 2026. szept 21. 19:32

A „Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás a tanulók és oktatók fejlődéséért” elnevezésű projekt keretében az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Turizmus-vendéglátás, Szépészet, valamint a Specializált gép- és járműgyártás ágazatának 21 fő tanulója szerezhet értékes külföldi szakmai tapasztalatot a 14 napos mobilitás keretében.

Ez jó kör volt: ~1100 futó a BorsodChem Kolorfutás Night 2026-on

Dátum: 2026. szept 20. 18:34

Igazán büszke lehet idén Kazincbarcika a sportos és közösségi szellemű városlakókra és környékbeliekre. Hat kategóriában mintegy 1100-an álltak idén rajthoz a város legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A sokéves hagyományú futóverseny ezúttal egy nagyobb versenyhármas, a Mozgásév egyik állomása. A Kolorfutás jól bevált Jótékonysági futamán idén a BorsodChem kiegészítésével 2,5 millió Ft gyűlt össze a helyi nevelési-oktatási intézmények támogatására.

Óriási siker a BorsodChem KolorFutás Night

Dátum: 2026. szept 20. 12:40

Ezeregyszázan álltak rajthoz idén Kazincbarcika legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A KolorCity Mozgásév második megmérettetésén hat különböző futam közül választhattak a szabadidősport kedvelői.

Vizuális és verbális képfejtés – Bak Richárd Szemelvények című kiállítása

Dátum: 2026. szept 19. 13:59

Feltörekvő környékbeli fotóstehetség, Bak Richárd egyedi szemszögű tárlatát fogadták be a GinGin Art Café falai szeptember 18-án. A Szemelvények című kiállítás színes és fekete-fehér művei változatos témákat, szemszögeket, bravúros meglátásokat vonultatnak fel, nem egyszer rejtjelesen, címekbe kódolt megfejtési segédlettel. A térségi elismert fotókörök tagjának, a már több díjat és jeles szereplést jegyző Bak Richárdnak a „Szemelvényei” október 18-ig tekinthetők meg a Mezey Művészeti Központban operáló GinGin Art Caféban.

KolorTV élőben

Programajánló

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk