https://kolorline.hu/Pályaorientációs nap a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Pályaorientációs nap a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A középiskolák, főleg a gimnáziumok életében meghatározó tényező a végzős diákok továbbtanulási hajlandósága és annak esélyei. A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban erre nagy hangsúlyt fektetnek, és újra pályaorientációs napot tartottak, ahol a környékbeli felsőoktatási intézmények, valamint szakmák mutatkozhattak be az iskola diákjai számára.

Interaktív előadások keretében szakmák mutatkoztak be a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pályaorientációs napján. A programon előadóként vett részt Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere.

A mai fiatalságot az, hogy közéletiség, jóval kevesebbet érdekli, mint ahogyan azt a felnőtt társadalom gondolja. 

— vélte Szitka Péter.

A fiatalok azonban megerősítették a város első emberét abban, hogy ez nem minden esetben van így. Az előadás egyik hallgatója, Budai Zsófi szerint annak, aki például a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tervezi továbbtanulását, fontos, hogy a közéletiséggel is tisztában legyen, illetve azzal, hogy mi egy polgármester feladata a település vezetőjeként.

Én éppen azért választottam ezt az előadást, hogy betekintést nyerhessek a városvezető munkájába, és megismerkedhessek a helyi önkormányzati rendszer felépítésével. Szerintem a pályaorientációs nap megszervezésére nagy szükség van, és nemcsak a végzős évfolyam, hanem alapvetően mindenki számára, aki gimnáziumba jár. Itt segítséget kaphatnak a diákok ahhoz, hogy kiderüljön, milyen pályán szeretnének elhelyezkedni az életben.

— fogalmazott Budai Zsófia.

A pályaorientációs napon az egyetemek is bemutatkoztak. Előadást tartott többek között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik hallgatója, aki egykori szalézis diákként nyert felvételt a felsőoktatási intézménybe. Szalontai Lajos dékánhelyettes pedig a Miskolc Egyetem mellett korteskedett — kiemelve az anyag- és vegyészmérnöki szak jelentőségét. 

A gimnáziumok számára egyébként törvény írja elő a nyílt napok megtartását, segítve a végzősök pályaválasztását. 

A tizenegyedikeseknél és a tizenkettedikeseknél már kifejezetten a továbbtanulás a cél. Ebből következik, hogy nekik bemutatjuk a lehetőségeket egyrészt az egyetemek, másrészt pedig a különböző szakmák bemutatásával.

— közölte Balla Árpád, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója.

A pályaorientációs napon a diákok ellátogattak többek között a Médiacentrumba is. A KOLOR TV-ben tett programjuk során betekinthettek a kulisszák mögé, és a stúdióban kipróbálták például a greenboxot, valamint a bátrabbak beállhattak híradónk hátterébe is. A Kolor TV szerkesztőségében tett látogatás a leggyakorlatiasabb programok egyike volt.

További híreink

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.

Nagyszerű eredmények a KVSE Birkózó Szakosztályának tiszacsegei versenyén

Dátum: 2026. nov 03. 13:22

Éremeső Tiszacsegén – Tíz dobogós helyezést szereztek a KVSE birkózói!

Versenykiírás: Futsal Diákolimpia körzeti döntő

Dátum: 2026. nov 03. 13:13

A verseny célja: körzeti Diákolimpiai helyezések eldöntése, továbbjutás kivívása a megyei elődöntőre 

KolorTV élőben

Programajánló

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk