https://kolorline.hu/Rezsitámogatást kaphatnak a kazincbarcikaiak

Rezsitámogatást kaphatnak a kazincbarcikaiak

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az országban az elsők között született Kazincbarcikán döntés arról, hogy az itt élők villany, gáz és tűzifa támogatást vehetnek igénybe. A város képviselő-testülete novemberi ülésén döntött úgy, hogy a decembertől áprilisig tartó időszakra igényelhető az összeg.

Kazincbarcika Város Önkormányzata jelentős mértékben támogatni kívánja az itt élő lakosokat a jelenlegi nehéz anyagi helyzetben. A megnövekedett rezsiköltségek minden család számára jelentős terhet rónak, ennek enyhítésére született meg a döntés, amit néhány feltétel megléte mellett bárki igénybe vehet Kazincbarcikán.

A feltételek

 ► Tulajdonviszonyok megállapítása

A támogatást a lakás tulajdonosa, haszonélvezője, önkormányzati vagy állami bérlakásban élő kérvényezheti. A tulajdonviszonyok megállapításához egy tulajdoni lapra van szükség, ami lehet akár régebbi is. Ezen szerepelnie kell a kérvényezőnek mint tulajdonos vagy haszonélvező.

► Jövedelemviszonyok megállapítása

A kérvényező háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladhatja meg a 140.000 Ft-ot, egyedül élő esetén a 160.000 Ft-ot. Ezt a kérvényezőnek igazolnia kell bérjegyzékkel, nyugdíjas szelvénnyel, esetleg egy bankszámlakivonattal vagy postai bizonylattal. Családok esetében a gyermekek részére iskolalátogatási igazolás megléte szükséges.

► Villamosenergia-, gáz- és tűzifaszámla

A villamosenergia- és gázszámlának az igénylő nevére kell szólnia, tűzifa megvásárlása esetén szintén. Ez utóbbinál a kérelem utófinanszírozású, vagyis először meg kell vásárolni a fát, és az önkormányzat a meglévő számla bemutatása esetén fizeti ki a kérelmező részére a maximum 120.000 Ft-ot.

► A támogatás kombinálható

Két esetben is lehetséges kombinálni a támogatásokat. A villomosenergiadíj-támogatást a földgázdíj-támogatással, valamint a villamosenergiadíj-támogatást a tűzifavásárlás támogatással.

► A támogatás megállapítása

Villamosenergiadíj- és gázártámogatás akkor adható, ha a kérvényező versenypiaci áron vásárolta az áramot vagy a gázt legalább 1 hónapban. Aki még december hónapban beadja igényét, az már ettől a hónaptól jogosult a támogatásra. Aki csak később, az elveszti az előző hónapokra is kérhető támogatási összeget.

► A támogatás mértéke

  • Villamosenergiadíj-támogatás esetén a támogatás mértéke havonta maximum 5.000 Ft, vagyis ha valaki még december hónapban beadja kérelmét, akkor maximum 25.000 Ft támogatáshoz juthat a téli szezonban.

  • Földgázdíj-támogatás esetén a támogatás mértéke havonta maximum 15.000 Ft, vagyis ha valaki még december hónapban beadja kérelmét, akkor maximum 75.000 Ft támogatást kaphat a fűtési szezonra.

  • Tűzifavásárlás támogatása esetén utólagos finanszírozással, maximum két alkalommal, összesen 120.000 Ft támogatás igényelhető.

A gáz és az áram esetén fontos kritérium, hogy csak a versenypiaci ár költségéhez járul hozzá az önkormányzat, és ha az nem éri el a támogatás maximum összegét, akkor az a versenypiaci ár mértékéig adható.

► Ügyintézés

A támogatási igény csak személyesen nyújtható be a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályának Szociális csoportjánál, a Fő tér 36. szám alatt. A kérvényezőnek a tulajdonviszonyokat, a jövedelmi helyzetet igazoló papírokat magával kell vinnie, továbbá azt az energiafogyasztásról szóló számlát, amire a támogatást kéri.

► Ügyfélfogadási idő:

  • Hétfő: 07:30 — 12:00

  • Csütörtök: 08:00 — 12:00

Érdemes a személyes ügyintézés előtt telefonon tájékoztatást kérni, az ügyfélszolgálat munkatársai készséggel állnak a kazincbarcikaiak rendelkezésére a 06-48/514-767 vagy a 06-48/514-746-os telefonszámokon.

 

További híreink

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk