https://kolorline.hu/Szebb karácsony mintegy 800 kazincbarcikai családnak

Szebb karácsony mintegy 800 kazincbarcikai családnak

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A 2022-es esztendő az eddigi legnehezebb volt Kazincbarcika életében. A város majd’ 70 éves fennállása óta nem került még annyi porszem a gépezetbe, mint az elmúlt három évben. A COVID-világjárvány után úgy tűnt, hogy minden helyrebillen, ám egyszer csak megjelent a gazdasági recesszió, az energiaválság és a magas infláció. Mindezek nemcsak az itt lakók életébe gördítettek hatalmas akadályokat, hanem a városéba is.

A városvezetés olyan döntéseket volt kénytelen meghozni, mint azelőtt sosem. Például szeptember utolsó napján kiderült, hogy október 1-jétől a kormány 18-szorosára emeli az intézmények részére a távhődíjat. Kazincbarcika Város Önkormányzata ekkor úgy határozott, hogy önmagán kezdi a spórolást. Először is olyan épületek bezárására került sor, mint például a városi fedett uszoda vagy az Egressy Béni Művelődési Központ, de lakat került a Polgármesteri Hivatal és a holding irodaépületének ajtajára is. 

A megszorítások

A bezárásokig az intézményekben nem indult el a fűtés, és amíg a távfűtéses lakásokban élők otthonában 24-25 fokos meleg volt, addig az önkormányzati rendszerben dolgozók közül sokan hűvös irodahelyiségekben voltak kénytelenek dolgozni november közepéig. Aztán ezek a kollégák olyan társasházi lakásokba költöztek, ahol lakossági árat kell fizetni a távfűtésért. Így biztosított lett számukra is a megfelelő hőmérséklet a téli hideg napokon. A dolgozók sajnos sok esetben félszobányi méretű helyiségekbe húzódtak össze, ahol még a közlekedés is nehézkes.

A kormány drasztikus döntései miatt szükségessé vált megszorítások Kazincbarcika Város Önkormányzatát is ellehetetleníthetik, kormányzati segítségről mostanáig nem esett szó. A kényszerű döntések sajnos nemcsak a kollégáknak, hanem a lakosságnak is fájnak.


Kazincbarcika város egyik legnagyobb munkáltatója az önkormányzat. Körülbelül 800-an dolgoznak az önkormányzatnál vagy annak cégeinél, intézményeinél, ez legalább ennyi családnak jelent megélhetést is városunkban. Olyan munkatársakról van szó, akik szívvel-lélekkel, éjjel-nappal tenni akarnak és tesznek is Kazincbarcikáért. Ezt az itt élők is láthatják, hiszen a temetői munkások, a konyhai kisegítők, az idősellátásban dolgozók, a bölcsődei nevelők, az óvodapedagógusok vagy a távhőkarbantartók… munkája a mindennapokban teszi élhetővé a várost és nyújt könnyebbséget az itt élőknek. Ők teremtik meg azokat a feltételeket, amelyek segítik a gördülékenyebb hétköznapokat mindannyiunk számára.

Nekik nehezebb a helyzetük a piaci szereplők foglalkoztatottjaihoz képest, hiszen az önkormányzati rendszerben alacsonyabbak a jövedelmek a versenyszférában tapasztalható bérekhez képest.

Juttatás a nehéz körülmények enyhítésére

Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szitka Péter polgármester javaslatára december 15-i ülésén úgy döntött, hogy számukra év végi juttatást ad, egyfajta rezsitámogatást, figyelembe véve az egyre nagyobb méreteket öltő drágulást, amely mára az élelmiszereket, gyógyszereket, üzemanyagokat, közüzemi díjakat, így egyáltalán a megélhetést elérte. A juttatást még a decemberi hónapban megkapják a Polgármesteri Hivatalban és a város cégeinél, intézményeinél dolgozó munkatársak.

További híreink

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

Foglalkoztatás, városi intézmények és téli felkészülés a testület napirendjén

Dátum: 2026. szept 23. 16:02

Szeptember 24-én, csütörtökön 10 órától tartja munkaterv szerinti ülését Kazincbarcika képviselő-testülete a Városházán.

Fontos figyelmeztetés

Dátum: 2026. szept 23. 10:15

Tilos és életveszélyes megközelíteni az oszlopot!

Bike Day Kazincbarcikán – közlekedésbiztonság játékosan az általános iskolásoknak

Dátum: 2026. szept 22. 21:03

Az új tanév kezdéséhez is megtartotta hagyományos balesetmegelőzési programját, a Bike Dayt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és Kazincbarcika Város Önkormányzata. A Mezey István Művészeti Központ udvarán a város általános iskoláinak felső tagozatos diákjai mérték össze KRESZ-tudásukat és kerékpáros ügyességüket. A városban már gyökeret eresztett őszi program célja, hogy a nyári szünet után játékos, versenyszerű formában frissítse és mélyítse el a gyerekek közlekedésbiztonsági ismereteit.

KolorTV élőben

Programajánló

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk