https://kolorline.hu/Diákolimpia: az Irinyi és a Szalézi is döntős!

Diákolimpia: az Irinyi és a Szalézi is döntős!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Remek sikert ért el a Röplabda V-VI. „A” korcsoportos Diákolimpián az Irinyi János Református Oktatási Központ és Kollégium, valamint a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, hiszen mindkét együttes bejutott a januári, nyolccsapatos országos döntőbe.

A két kazincbarcikai iskola novemberben a megyei döntőben találkozott egymással az Irinyiben, a finálé a Szalézi sikerével zárult. Így papíron a gimnazisták a könnyebb országos elődöntős csoportba kerültek, míg az irinyisekre a nehezebb feladat várt.

Debrecenben a helyi megyei bajnok, a Fazekas Gimnázium, a nyíregyházi Széchenyi és a szolnoki Jendrassik várt az Irinyire, de Tóth Máté testnevelő csapata nem talált legyőzőre, így több mint 20 év után az intézmény ismét országos döntőbe jutott.

Miután a Szalézi megnyerte a megyei döntőt, Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Hajdú-Bihar megye második helyezettjeivel találkozott az elődöntőben. Pásztor Péter gárdája nem botlott, esélyeshez méltón játszott végig, és szintén kvalifikálta magát a nyolcas döntőbe, amelynek Békéscsaba ad otthont 2023. január 20-22. között.

Egy játékos kivételével az Irinyi teljes keretét a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika U20-as és U17-es röplabdázói alkotják, míg a Szalézi csapatát mindössze kettő, nem igazolt játékos egészíti ki.

Legutóbb 2007-ben nyert VI. korcsoportos Diákolimpiát kazincbarcikai iskola, nevezetesen a Surányi.

Fotó: vrck.hu

További híreink

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk