https://kolorline.hu/Változik a települések és intézményeik távhődíja január 1-jétől

Változik a települések és intézményeik távhődíja január 1-jétől

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Megjelent a Magyar Közlönyben az Energiaügyi Minisztérium által rögzített távhőárak mértéke, amely az intézményi fogyasztókra lesz érvényes január 1-jétől. Eszerint 2022 utolsó negyedévéhez viszonyítva mintegy 50%-kal olcsóbb, ám az október 1-je előtti árakhoz képest körülbelül kilencszer drágább hődíjjal számolhatnak az óvodák, iskolák, szociális intézmények és kórházak.

A 2023. január 1-jétől szeptember 30-ig érvényes árak Kazincbarcikán állami támogatás nélkül továbbra is kigazdálkodhatatlanok. Pedig a város önkormányzata az országban elsőként kezdte önmagán a spórolást, miután kiderült, hogy 18-szorosára emelkedett a hődíj október 1-jétől. A hideg idő ellenére csak az óvodákban, bölcsődékben, idősellátó és egészségügyi alapellátást nyújtó intézményekben indult el Kazincbarcikán a fűtés, míg például a Polgármesteri Hivatalban, a holding irodaházában vagy az Egressy Béni Művelődési Központban hidegek maradtak a radiátorok. Ezen épületek november közepén be is zártak, az ott dolgozók pedig önkormányzati tulajdonban lévő lakásokba költöztek és a mai napig onnan látják el feladataikat.  

Az új díjak ezúttal sem érintik közvetlenül a lakosságot. Ők jövőre is rezsicsökkentett áron fűthetik távhővel otthonaikat. A Fidesz-kormány elhibázott gazdaságpolitikájának eredménye azonban továbbra is jelentős többletterheket ró a távhőszolgáltatást igénybevevő önkormányzatokra, azok intézményeire és a vállalatokra. Rájuk ugyanis a támogatás nem érvényes, vagyis a mindenkor meghatározott tarifát kénytelenek fizetni a távhőszolgáltatásért.

Az alábbi grafikon az intézményi távhőárak alakulását mutatja:

Az Energiaügyi Minisztérium már azt is kijelentette, hogy a drasztikus mértékű energiaáremelkedések előtti tarifák 2023-ban egészen biztosan nem térnek vissza. Vagyis az intézményi és egyéb felhasználók nem számíthatnak a távhőszolgáltatási díjak kezelhető mértékű szintre való csökkenésére, annak ellenére sem, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi szakértők a jelenleg kihirdetett összegnél jóval nagyobb mértékű áresésre számítottak.

További híreink

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 12. 20:13

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 12. 11:29

Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, a födém és padló szigetelése, az épület árnyékolása és még számos energetikai fejlesztés.

Elektromos meghajítású járművek állhatnak szolgálatba

Dátum: 2026. okt 12. 11:24

A helyi szociális alapszolgáltatásban használják majd őket.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.