https://kolorline.hu/Szekszárdi Milán a Kolorcity Kazincbarcika első téli igazolása

Szekszárdi Milán a Kolorcity Kazincbarcika első téli igazolása

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A 21 éves játékos a Paksi FC együttesétől érkezett fél évre kölcsönbe Kazincbarcikára, és január 4-én csatlakozott a kék-sárgákhoz.

A jobblábas — belső védő bátyjához, a szintén Kazincbarcikán játszó Szekszárdi Tamáshoz hasonlóan — a Paks korosztályos csapataiban nevelkedett. Ezt követően a harmadosztályú csapat alapemberévé vált, a tavalyi bajnokságban pedig 36 meccsen 5 gólt szerzett védőként. A 2022/2023-as bajnokságban eddig 14 alkalommal NB3-as mérkőzésen játszott, 9-szer pedig a Waltner Róbert által irányított NB1-es csapat keretének tagja volt.

"Örülök, hogy itt lehetek, ez egy jó lehetőség számomra."

— nyilatkozta érkezésekor Szekszárdi Milán. 

"Mindent meg fogok tenni, hogy a csapat és én is sikeresek legyünk a tavasz folyamán. Csak jókat hallottam a klubról, úgyhogy a beilleszkedéssel sem lesz gond szerintem. Jó felkészüléssel egy sikeres és eredményes tavasznak nézhetünk elébe. HAJRÁ BARCIKA!"

— osztotta meg első gondolatait Szekszárdi Milán a Kolorcity Kazincbarcika oldalán.

További híreink

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 12. 20:13

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 12. 11:29

Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, a födém és padló szigetelése, az épület árnyékolása és még számos energetikai fejlesztés.

Elektromos meghajítású járművek állhatnak szolgálatba

Dátum: 2026. okt 12. 11:24

A helyi szociális alapszolgáltatásban használják majd őket.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.