https://kolorline.hu/A legjobb négy között a VRCK

A legjobb négy között a VRCK

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Győzelemmel nyitotta az évet a Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata. A kék-sárgák a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján hazai pályán 3-1-re győzték le a DEAC csapatát, így a sorozatban kettős győzelemmel jutottak be a legjobb 4 közé.

A magabiztos idegenbeli sikert követően jól kezdte a meccset is a Vegyész. Főleg Csoma Krisztián volt elemében, aki remekül nyitott, és nagyszerű ütéseivel a házigazdák húzóemberének bizonyult. A hajrához érve, amikor 3 ponttal vezettek a házigazdák, kétszer is időt kért Fodor Antal, a vendégek edzője, de ez sem segített. A Kazincbarcika 25-22-re megnyerte az első játszmát.

A második szakaszban beragadt a rajtnál a Toronyai csapat, végig a Debrecen irányított, és légiósai vezetésével 25-16-ra hozta a játszmát.

A 3. felvonás izgalmakban és fordulatokban egyaránt bővelkedett. 12-12-ig fej-fej mellett haladtak a felek, majd a DEAC ellépett, és úgy tűnt, megnyeri a szettet. 24-21-es hajdúsági előnynél 3 játszmalabdát hárított a Vegyész, majd amikor nekik volt szettlabdájuk, másodszorra sikerült kihasználniuk a lehetőséget, és 30-28-ra hozták a felvonást. Ezzel a továbbjutás kérdése is eldőlt.

A 4. játszmában mindkét tréner bizalmat adott a cserejátékosainak és ezt a barcikai oldalon hálálták meg jobban. A kék-sárgák a 4. szakaszt 25-18-ra, a mérkőzést pedig 3-1-re nyerték meg, így kettős győzelemmel jutottak be a Magyar Kupa legjobb 4 csapata közé.

Úgy gondolom, hogy most kicsit nyögvenyelősen sikerült nyernünk, de ez a lendületünk ami már 5-6 meccs óta tart, ez megvan, úgyhogy ezen az úton kell menni, és tényleg önbizalommal kell játszani, majd el kell hozni a fontos 3 pontokat.

— így értékelte a mérközést a győzelmet követően Toronyai Miklós, a Vegyész RC Kazincbarcika vezetőedzője.

A folytatás

A Magyar Kupa elődöntőjében a Kaposvár lesz Szabó Dávidék ellenfele. Ám addig még két fontos bajnokit játszanak a borsodiak, előbb január 15-én Kecskeméten, majd rá egy hétre, 22-én, vasárnap, hazai pályán a Kaposvár ellen.

További híreink

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk