https://kolorline.hu/A Sajó áradása miatt le kellett zárni két mellékutat térségünkben

A Sajó áradása miatt le kellett zárni két mellékutat térségünkben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az egész hetes esőzés megtette hatását, ahogyan azt a múlt héten a meteorológusok jósolták. Az ország több folyóján árhullám indult el, és egyre nő a belvízzel elöntött területek nagysága is. A Sajó áradása miatt térségünkben több helyen módosítani kellett a Volánbusz járatainak útvonalát, de a menetidő is sok járaton hosszabbodott.

Az Országos Vízügyi Igazgatóság legfrissebb jelentése szerint a Sajón harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A folyó Sajópüspökinél 284 cm-en áll, Sajószentpéteren pedig 338 cm-en. A szakemberek előrejelzése az, hogy a Sajó szombattól lassú apadásnak indulhat.

A közlekedési utakat is elérte a folyó áradása, a Sajó több helyen kilépett a medréből. A Magyar Közút Nonprofit Kft. a Putnok és a Sajóvelezdi elágazás közötti utat lezárta. Jelenleg Sajóvelezd és Putnok is a 26-os főútról érhető el. Szintén lezárták a Sajó áradása miatt a Sajókaza-Aggtelek-Szin összekötő utat a 26-os főút és Sajókaza között. Sajókaza Felsőnyárád és Múcsony felől érhető el.


Az autósoknak ajánlott indulás előtt tájékozódniuk a lezáráshoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről, és a lehetséges kerülőutakról a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. 

A heves esőzések miatt más szakaszokon is előfordulhatnak kisebb-nagyobb vízátfolyások, ezért mindenképpen arra kéri a közlekedőket a Magyar Közút, hogy fokozott óvatossággal, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek az országos közúthálózaton is.

A Volánjáratokat érintő változásokról korábbi írásunkban, itt olvashatnak bővebben.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

További híreink

Bike Day Kazincbarcikán – közlekedésbiztonság játékosan az általános iskolásoknak

Dátum: 2026. szept 22. 21:03

Az új tanév kezdéséhez is megtartotta hagyományos balesetmegelőzési programját, a Bike Dayt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és Kazincbarcika Város Önkormányzata. A Mezey István Művészeti Központ udvarán a város általános iskoláinak felső tagozatos diákjai mérték össze KRESZ-tudásukat és kerékpáros ügyességüket. A városban már gyökeret eresztett őszi program célja, hogy a nyári szünet után játékos, versenyszerű formában frissítse és mélyítse el a gyerekek közlekedésbiztonsági ismereteit.

Harminc tanuló vett részt a Kazinczy tehetséggondozó programjában

Dátum: 2026. szept 22. 16:55

Hogyan kapcsolható össze a sport, a matematika, a kreativitás és az önismeret? Többek között erre kereste a választ az a komplex tehetséggondozó program, amely 30 általános iskolás tanuló részvételével valósult meg a Kazinczy Ferenc Tagiskolában.

Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás az Olympos lábánál

Dátum: 2026. szept 21. 19:32

A „Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás a tanulók és oktatók fejlődéséért” elnevezésű projekt keretében az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Turizmus-vendéglátás, Szépészet, valamint a Specializált gép- és járműgyártás ágazatának 21 fő tanulója szerezhet értékes külföldi szakmai tapasztalatot a 14 napos mobilitás keretében.

Ez jó kör volt: ~1100 futó a BorsodChem Kolorfutás Night 2026-on

Dátum: 2026. szept 20. 18:34

Igazán büszke lehet idén Kazincbarcika a sportos és közösségi szellemű városlakókra és környékbeliekre. Hat kategóriában mintegy 1100-an álltak idén rajthoz a város legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A sokéves hagyományú futóverseny ezúttal egy nagyobb versenyhármas, a Mozgásév egyik állomása. A Kolorfutás jól bevált Jótékonysági futamán idén a BorsodChem kiegészítésével 2,5 millió Ft gyűlt össze a helyi nevelési-oktatási intézmények támogatására.

KolorTV élőben

Programajánló

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk