https://kolorline.hu/Szlovák utánpótlás-válogatott középpályás érkezett Kazincbarcikára

Szlovák utánpótlás-válogatott középpályás érkezett Kazincbarcikára

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Csütörtökön még a MOL Fehérvár horvátországi edzőtáborában a szerbek ellen játszott, pénteken viszont már Kazincbarcikán mutatkozott be Kovács Bence, a KOLORCITY Kazincbarcika FC legújabb igazolása.

A 19 éves, felvidéki születésű szlovák utánpótlás-válogatott a MOL Fehérvár FC-től érkezett kölcsönbe Kazincbarcikára a szezon végéig.


Eddigi pályafutás

Kovács Bence 2017-ben került Magyarországra, az ETO FC Győr, majd a MOL Fehérvár korosztályos csapataiban nevelkedett. 2021-ben kapott profi szerződést Székesfehérváron, majd hamar a második csapat alapemberévé vált. A 2021/2022-es szezonban 3 ízben volt az élvonalbeli csapat tagja, illetve a Magyar Kupa sorozatban is szerepelt 2 alkalommal. A jelenlegi bajnoki évadban az NB 1-es keret tagjaként pallérozódott; végig játszott és 5 gólt rúgott a második csapatban, emellett pedig 4 ízben az élvonalbeli csapatba nevezték a soros bajnoki fordulóra. 2022 novemberében mutatkozott be az NB 1-ben, miközben iskolai tanulmányait is kiváló eredménnyel zárta. A MOL Fehérvár FC első csapatával végigdolgozta a téli alapozást, az összes felkészülési mérkőzésen játszott, és jó teljesítményt nyújtott. A 2 klub azért döntött a kölcsönadás mellett, hogy a fiatal, elsősorban belső középpályásként bevethető, tehetséges és szorgalmas játékos minél több és folyamatos játéklehetőséget kapjon. 


Koszta Péter, a KOLORCITY Kazincbarcika sportigazgatója bízik benne, hogy az agilis, fiatal játékos hamar be tud majd illeszkedni, és a klub NB 2-es felnőtt csapata kamatoztatni tudja Kovács Bence tehetségét és tudását. 

A játékos várhatóan vasárnap már be is mutatkozik a Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzésen.

Forrás és fotó: Kolorcity Kazincbarcika

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.