https://kolorline.hu/Dobos Norbert kiállítása a Gimi Galériában

Dobos Norbert kiállítása a Gimi Galériában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Megnyílt a 2023-as év első Gimi Galériája. A művészetkedvelő közönség Dobos Norbert festményeit tekintheti meg, aki egy igazán eredeti összeállítással készült erre a napra, így mindenki megtalálhatja a maga számára a leginkább tetsző alkotást.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium kórusa nyitotta meg Dobos Norbert kiállítását a Gimi Galériában. A színesebbnél színesebb képek nemcsak a művészetkedvelő közönség, hanem a diákok figyelmét is felkeltették.

„Nagyon jó nézni ezeket a képeket, mert igazából nekünk is önbizalmat adnak. Mi is meríthetünk belőlük akár a művészeti órára vagy akár a magánéletünkbe is, hogyha éppen művészlelkek vagyunk."

— ezt mondta a kiállítás megtekintését követően a gimnázium egyik diákja, Ferenczi Anna.

Az eseményen Pétervári György műgyűjtő, önkormányzati képviselő mutatta be Dobos Norbert pályáját a közönségnek.

„Dobos Norbert nagyon eredeti egyéniség, a festészete is az, nem hasonlít szinte senkihez, mégis vannak rajta bizonyos hatások.”

— fogalmazott Pétervári György műgyűjtő, kazincbarcikai önkormányzati képviselő.

A művész a városban működő Izsó Miklós Művészeti Körben kezdett el alkotni, majd az egri főiskolán ismerkedett mélyebben a festészettel. Itt karoltra fel tanára, Földi Péter, aki igazán elégedett volt munkáival, és inspirálta a festőt a folytatásban. Dobos Norbert egy érdekes technikát választott festményei elkészítéséhez, ez az úgynevezett pontozásos technika.

„A pontozás úgy történik, hogy fecskendővel pontozok. Az ausztrál őslakosok például ecsettel pontoznak, nálam ez úgy vált be, hogy próbáltam én is az ecsetet, de különböző méretűek lettek a pontok.  Emiatt váltottam és ma már műanyag fecskendővel dolgozom.”

— mesélte a technika kivitelezését a kiállító.

Dobos Norbert egyébként nemcsak festészettel foglalkozik, hanem művészettanárként is tevékenykedik a városban. Elmondása szerint Kazincbarcikán nagyon sok a tehetséges diák, akiket igyekszik támogatni, segíteni, illetve átadni a saját tudását a művészet iránt érdeklődők számára. A kiállítás ingyenes, és bárki megtekintheti azt a következő egy hónapban a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban.

 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.