https://kolorline.hu/Boldog születésnapot, Kazincbarcika!

Boldog születésnapot, Kazincbarcika!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kerek évforduló közeledik. Kazincbarcikát a Minisztertanács 1954. február 1-jén nyilvánította várossá, 2023-ban pedig már a 69. születésnapját ünnepli városunk.

Egyre kevesebben emlékezhetnek személyesen az 1954-es eseményekre. A 69 év alatt voltak mélypontok Kazincbarcika történetében, mint például a mostani globális hullámvölgy. Ez a fiatal város több nehézségen jutott már túl, a rendszerváltás környékén történtek iparvidékként viselték meg Kazincbarcikát. Ám városunk nem a tétlen múltba révedést választotta, hanem találékonyan előrenézett.

— ezt az évforduló kapcsán mondta Katona Csaba történész.



Kazincbarcika több település összeolvadásából jött létre. Történelme városként még csak 69 esztendős, de elődtelepülései több száz éves múltra tekintenek vissza. Arculata és szerepe a Borsodi Vegyipari Vállalattal, a mai BorsodChem Zrt.-vel együtt alakult, formálódott. Voltak és vannak felfelé ívelő időszakai, időről időre pedig küzd, hogy túléljen. Épp, ahogyan a történelem során megannyi település. 

Idén 10 éve, hogy megszületett Kazincbarcika túlélésének egyedi záloga. A Kolorcity nemcsak színt hozott az addig szürke Kazincbarcikára, hanem olyan új tartalommal töltötte meg, amely lehetőséget adott az újjászületésre. És bár újra nehéz napok köszöntöttek a városra, de hinni kell abban, hogy ebből is sikerül majd felállni. 



A születésnap és a Kolorcity kerek évfordulója kapcsán közös összegzésre invitáljuk a városlakókat. A KolorTV Katona Csabával, a stand up stílusáról is híres történésszel indítja el Kazincbarcika témájú, új műsorsorozatát. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa ismerős lehet az itt élők számára: ő vonultatta fel a múlt történéseit az Úti cél: Kolorcity című, nemrég megjelent városkönyvben. A hamarosan induló beszélgetéssorozat Kazincbarcika 69 évének és városi rangja előtti múltjának legizgalmasabb szemelvényeit mutatja be mozgóképes formában. A sorozat a KolorTV-n, a YouTube-on és a Facebookon február 3-án, 18:00 órakor debütál.

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk