https://kolorline.hu/Kazincbarcika egyetemi képzésre szólítja a jövő vegyészmérnökeit

Kazincbarcika egyetemi képzésre szólítja a jövő vegyészmérnökeit

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika, mint neves vegyipari csomópont, jól ismeri a vegyészszakma szerteágazó és messzire mutató lehetőségeit. Városunk a vonzó karrierrel kecsegtető BorsodChemről is ismert. Tavaly újraindult helyben a vegyészmérnök-képzés, ami a felsőoktatási rendszer változása miatt ettől az évtől még könnyebben tudja fogadni a leendő hallgatókat. A Miskolci Egyetem kihelyezett képzésére február 15-ig lehet jelentkezni a felvi.hu-n.

Vegyészmérnök diploma Kazincbarcikai képzéssel
 

A mintegy 70 éve működő BorsodChem elődjét a mai Kazincbarcika alapkövének is tekinthetjük. Több évtizedes múltja során számtalan munkahelyet biztosított és nagy karriert indított be, mára már nemzedékeknek. A Kazincbarcikán tavaly újraindult vegyészmérnök levelezős egyetemi alapképzés a következő tanévben is várja a vegyészkarrierrel kacérkodókat, egyrészt központilag lazított bekerülési feltételekkel, másrészt tandíjmentességgel.

2023-ban megszűnik a központi minimumponthatár, és az emelt szintű érettségi sem kötelező. Ezáltal gördülékenyebben lehet bekerülni a hétféléves oktatásra. A képzésen egyformán tárt karokkal várják a most végző középiskolásokat vagy az ágazatban már dolgozó, tudásukat bővíteni kívánó szakembereket, és bárkit, akit motivál ez az izgalmas tudomány.


A bázist adó BorsodChem
 

Kazincbarcika nem véletlenül pont a jövő vegyészmérnökeit neveli újra büszkén, hiszen a város léte és szelleme a kezdettől elválaszthatatlan a vegyészettől. Máig a hét évtizedes múltú BorsodChem nyújtja a városlakóknak a legtöbb munkahelyet. Az ismét helyben elérhető levelező tagozatos képzés a Miskolci Egyetem, az Irinyi János Református Oktatási Központ, az önkormányzat és a Borsodchem példás összefogásával és együttműködésével valósult meg. 

Dr. Makkai Orsolya alpolgármester szerint ez a testközeli képzés kitűnő esély a BorsodChem meglévő dolgozóinak is a saját területükön való fejlődésre, és ezzel előrelépésre. Ráadásul praktikusan, munka mellett, hétvégén lehet részt venni rajta.

„Bár a vegyipari képzés, és maga a szakma is nagyon nehéz, de aki erre adja a fejét, az nagyon szép karriert tud csinálni akár itt, Kazincbarcikán is. Akik pedig már a vegyipari óriásnál dolgoznak, és szeretnének előrébb lépni,  még mélyebben elsajátítani azt, amiben minden nap foglalatoskodnak, azok számára is kiváló lehet a Miskolci Egyetem vegyészmérnöki képzése levelező tagozaton. A Kazincbarcikán zajló oktatás ugyanis csak a hétvégéket érinti, így munka mellett is végezhető.”

— fogalmazott Dr. Makkai Orsolya, Kazincbarcika alpolgármestere.


 


A oktatás helyszíne az Irinyi János Református Oktatási Központ, amely országosan is egyedülálló laboratóriummal felszerelt, és minden feltétel adott. Csernaburczky Ferenc, az oktatási központ igazgatója különösen biztatja a náluk végző diákokat a jelentkezésre. 

„A Miskolci Egyetemmel való kapcsolatunkban már régóta benne volt, hogy összehangoljuk a képzés tematikáját, így nagy előnnyel indulhatnak azok a diákok, akik nálunk végeznek, és a képzésnek köszönhetően jó eséllyel, jó eredménnyel tudják folytatni tanulmányaikat  a vegyészmérnök szakon.”

— nyilatkozta a Kolorline kérdésére Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója.


A változó képzés előnyei
 

Bármely hallgatónak előnyt jelenthet, hogy az első 12 félévet az állam életkortól függetlenül finanszírozza, tehát akár 40 év felett is tandíj nélkül lehet vegyészmérnöknek tanulni.

A BorsodChem kézenfekvő gyakorlati helyszín lehet a képzés hallgatóinak, sőt, könnyen az első munkahelyet is jelentheti. A vegyészmérnök karrierút azonban messzebbre vezethet, és sokfelé kanyarodik. Prof. Dr. Viskolcz Béla, a Miskolci Egyetem Anyag és Vegyészmérnöki Kar Kémiai Intézetének igazgatója szerint a vegyészmérnök pályára motivált fiataloknak érdemes élniük az idéntől rugalmasabb jelentkezési lehetőségekkel, hiszen a központi előírások helyett az egyetemek, főiskolák saját preferenciákkal dönthetnek a felvételről. 

„A legfontosabb változás hogy ettől az évtől kezdve már nem szükséges emelt szintű érettségi az  egyetemi tanulmányok megkezdéséhez, úgyhogy mindenkit melegen bíztatok, hogy akik korábban szereztek érettségit és jelenleg is a vegyiparban dolgoznak és tovább lépésen gondolkodnak a vállalaton belül,  de ehhez magasabb végzettségre van szükség várjuk őket itt Kazincbarcikán a vegyészmérnök alapképzésnél levelező formában.”

— közölte Prof. Dr. Viskolcz Béla, a Miskolci Egyetem Anyag és Vegyészmérnöki Kar Kémiai Intézetének igazgatója.

A hét féléves levelező tagozatos vegyészmérnök-képzésre február 15-ig lehet benyújtani a jelentkezést a felvi.hu oldalon.

További híreink

Ez jó kör volt: ~1100 futó a BorsodChem Kolorfutás Night 2026-on

Dátum: 2026. szept 20. 18:34

Igazán büszke lehet idén Kazincbarcika a sportos és közösségi szellemű városlakókra és környékbeliekre. Hat kategóriában mintegy 1100-an álltak idén rajthoz a város legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A sokéves hagyományú futóverseny ezúttal egy nagyobb versenyhármas, a Mozgásév egyik állomása. A Kolorfutás jól bevált Jótékonysági futamán idén a BorsodChem kiegészítésével 2,5 millió Ft gyűlt össze a helyi nevelési-oktatási intézmények támogatására.

Óriási siker a BorsodChem KolorFutás Night

Dátum: 2026. szept 20. 12:40

Ezeregyszázan álltak rajthoz idén Kazincbarcika legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A KolorCity Mozgásév második megmérettetésén hat különböző futam közül választhattak a szabadidősport kedvelői.

Vizuális és verbális képfejtés – Bak Richárd Szemelvények című kiállítása

Dátum: 2026. szept 19. 13:59

Feltörekvő környékbeli fotóstehetség, Bak Richárd egyedi szemszögű tárlatát fogadták be a GinGin Art Café falai szeptember 18-án. A Szemelvények című kiállítás színes és fekete-fehér művei változatos témákat, szemszögeket, bravúros meglátásokat vonultatnak fel, nem egyszer rejtjelesen, címekbe kódolt megfejtési segédlettel. A térségi elismert fotókörök tagjának, a már több díjat és jeles szereplést jegyző Bak Richárdnak a „Szemelvényei” október 18-ig tekinthetők meg a Mezey Művészeti Központban operáló GinGin Art Caféban.

Barcikai diákok 10 országos díjas műve egy környezetvédelmi vándorkiállításon

Dátum: 2026. szept 18. 21:47

A 35. évfordulóját ünnepli a „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” című országos pályázat. A projekt ez évi, Budapesten debütált vándorkiállítása szeptember 17-én Kazincbarcikára érkezett. A Mezey István Művészeti Központ emeletén berendezett tárlaton a legjobb pályaművek láthatók. A mozgalomra 35 kazincbarcikai, 8-18 éves diák nevezett alkotásával. Közülük tízen arattak elismerést az összesen több száz versenyző között.

KolorTV élőben

Programajánló

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk