https://kolorline.hu/Kikapott a KBSC a Mosonmagyaróvártól

Kikapott a KBSC a Mosonmagyaróvártól

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Vasárnap délután újra hazai pályán, a Kolorcity Arénában játszott a Kolorcity Kazincbarcika SC a Merkantil Bank Liga 23. fordulójában. A csapat fő motivációja az első idei győzelem megszerzése volt. Azonban a Credobus Mosonmagyaróvár ellen a hosszas kiegyenlített kezdés utáni fordulatok mégis a vendégek győzelmét hozták el.

Több helyzettel és les miatt érvénytelenített találattal indult az első félidő, sőt a KBSC sokáig dominált a pályán. A szünet után fordított a kockán a vendégcsapat, Illés Dávid nagyjából 23 méterről lőtt góljával. A cserék kölcsönös bevetése után az egyenlítés jó esélye a levegőben vibrált, a hazai csapat tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanságáig. A büntetőt a mosonmagyaróvári Végh Bence a 76. percben érvényesítette sikeresen 0-2-re, és ezzel eldőlt a meccs záróeredménye.

A frissen megbízott átmeneti vezetőedző, Simon László úgy gondolja, hogy versenyzői alaposan felkészültek, és nem biztos, hogy a jobbik csapat nyert.

„Az első belövésig kiegyenlített játék folyt a nehéz talajú pályán, nagyon sok párharccal, de az első gól fejben megfogta a csapatot, amely a mostani helyzetben amúgy sem volt mentálisan jó állapotban. Ezért jöhetett a büntető is. 2-0-nál már nem volt miről beszélni. Úgy gondolom, hogy a játékosok mindent megtettek, 100%-osan akartak teljesíteni. Lehet, hogy valaki pont emiatt egy kicsit görcsösen is játszott, de senkit nem tudok elmarasztalni. Nehéz időszakot él most a klub minden játékosa és dolgozója, és a szurkolóknak ilyenkor még jobban kellene támogatniuk a csapatot, 2-0 után is, nem a negatív dolgokat ordibálni befelé. Megértjük az elégedetlenségüket, de bátorító szavak mellett láttunk már példát a futballban az eredmény akár megfordítására is — fogalmazott Simon László.”

A KBSC legközelebb a Kozármislenyi Stadionban lép pályára a HR-Rent Kozármisleny ellen, február 19-én vasárnap. Egy hétre rá, február 26-án pedig újra a Kolorcity Arénában fogadja az aktuális ellenfelet, a DVTK csapatát.

További híreink

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 12. 20:13

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 12. 11:29

Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, a födém és padló szigetelése, az épület árnyékolása és még számos energetikai fejlesztés.

Elektromos meghajítású járművek állhatnak szolgálatba

Dátum: 2026. okt 12. 11:24

A helyi szociális alapszolgáltatásban használják majd őket.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.