https://kolorline.hu/Így kell bemutatkozni — 1-0-ra győzött a KBSC a DVTK ellen

Így kell bemutatkozni — 1-0-ra győzött a KBSC a DVTK ellen

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a DVTK-t fogadta a Kolorcity Kazincbarcika. A hazai pályán, 1100 néző előtt játszott mérkőzésen a tabella első helyén álló Diósgyőr szerepelt gyengébben, így Kurdics góljának köszönhetően a KBSC-nél maradtak a pontok.


Minden szempontból kiváló kezdés volt a közönség előtt Csábi József bemutatkozása. A tabella első helyén álló DVTK érkezett a Kolorcity Arénába. A mérkőzést ezúttal a KBSC teljesítette jobban, hiszen a 43. percben Kurdics Levente a labdát az alapvonaltól 14 méterre a kapuba lőtte, így beállította az 1-0-ás végeredményt. 

Csábi József friss vezetőedző szerint a Kolorcity Kazincbarcika nagy sikert ért el ma, hiszen az NB II. talán legjobb csapata ellen sikerült győzniük. 

„A vendégek láthatóan a saját játékukat játszották, amire megfelelően felkészültünk. Gratulálok a játékosaimnak, a csapatnak, hiszen maximálisan próbálták végrehajtani az eltervezetteket. Bár ma a DVTK volt a kezdeményezőbb, ám a racionalitásunkkal elértük a célunkat.”

A Kolorcity Kazincbarcika a mai győzelmével jelenleg a tabella 13. helyén áll, 30 ponttal.

Fotó: dvtk.eu

 

További híreink

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 12. 11:29

Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, a födém és padló szigetelése, az épület árnyékolása és még számos energetikai fejlesztés.

Elektromos meghajítású járművek állhatnak szolgálatba

Dátum: 2026. okt 12. 11:24

A helyi szociális alapszolgáltatásban használják majd őket.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 11. 17:26

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.