https://kolorline.hu/Március 21., a Down-szindróma világnapja

Március 21., a Down-szindróma világnapja

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcikán együtt ünnepelte a Down-szindróma világnapját a Csillagfürt EGYMI és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Kincsem Napközije. Ahogyan a világ számos országában és településén, úgy az Építők úti intézményben is feltűnő színű és felemás zoknit húztak a lábukra a fogyatékkal élők, felhívva a figyelmet a Down-szindrómára.

Növelni a megértést, segíteni a Down-szindrómások hétköznapjait, hozzájárulni teljes értékű életükhöz. Ezzel a céllal gyűltek össze hétfőn a Kincsem Napközi lakói, akik meghívták magukhoz a Csillagfürt EGYMI fiataljait.

A Down-szindróma


Az 1960-as évek óta szülők, oktatók és szakemberek küzdenek azért, hogy a Down-szindrómások — lehetőségeikhez mérten — a társadalmon belül éljenek. A Down-szindróma világnapját 2006 óta ünnepeljük március 21-én. A hónapot és a napot úgy választották meg, hogy utaljon a 21-es triszómiára.

A 21-es kromoszóma triszómiája

A petesejt és a hímivarsejt is 23 kromoszómával rendelkezik, mindkettőben található egy-egy 21-es kromoszóma. A két sejt egyesülésekor egy 46 kromoszómás sejt jön létre, két 21-es kromoszómával.
A Down-szindróma egy olyan kromoszómális rendellenesség, melyben plusz egy 21-es kromoszóma része, vagy teljes egésze található, így gyakran a betegek testi sejtjeiben 47 kromoszóma lesz. Minél több testi sejt tartalmaz három 21-es kromoszómát, annál súlyosabb a betegség. Ez a 21-es kromoszóma triszómiája.


Méltósággal élni a társadalom elfogadott tagjaiként


A Kincsem Napközi a Down-szindróma világnapján egy kerek programmal ünnepelt. Volt játékos vetélkedő, gondolkodtató feladat, a fiatalok meséltek szülinapi történetet, rajzoltak, táncoltak és tenyereikkel készítettek tavaszi virágcsokrot. Az esemény részeként a Kincsem Napközi ellátottjai ünnepélyesen is barátaikká fogadták a Csillagfürt tanulóit. 

„A nap csúcspontja maga a Down-szindróma világnapjának jelképe volt: színes, felemás zoknijaikban rakták össze lábaikat a fiatalok, ezzel is felhívva a figyelmet a Down-szindrómára — fogalmazott Vargáné Ipacs Ildikó, a Kincsem Napközi intézményegység-vezetője.”

Kazincbarcikán a Kincsem Napközinek a Down-szindrómások mellett vannak autizmussal élő, gyenge vagy középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült ellátottjai is. A napközi 2014 óta működik Kazincbarcikán, azóta számos látványos megmozdulással hívták fel magukra a figyelmet. Céljuk, hogy biztosítsák fiataljaik számára a biztonságot, a megfelelő körülményeket, a külvilágot pedig megtanítsák elfogadni és befogadni a fogyatékkal élőket.


 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk