https://kolorline.hu/Ismét Kerékpárosbarát Település címet nyert Kazincbarcika

Ismét Kerékpárosbarát Település címet nyert Kazincbarcika

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, valamint a Technológiai és Ipari Minisztérium 2022-ben is kiírta a Kerékpárosbarát Település és Kerékpáros Munkahely pályázatot, amelyen Kazincbarcika harmadik éve vesz részt, és azóta minden esztendőben meg is kapja a címet. Az oklevelet és a nyerteseknek járó táblát Ágh Péter, az állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára adta át ma Budapesten.

A pályázat az egyedi kerékpáros kezdeményezéseket, intézkedéseket és fejlesztéseket díjazza. Idén összesen 87 település indult a cím elnyeréséért, Kazincbarcika pedig város kategóriában került a 11 nyertes közé. 

A feltételek
 

A pályázatok értékelése során előnyt jelentett minden olyan elem megléte, amely a kerékpárosok életét, a kerékpározást segíti. Így például a meglévő kerékpárutak nagysága a településen és azon kívül, a kerékpártárolók és a fedett kerékpárbeállások száma, valamint, hogy a munkahelyek mennyire közelíthetőek meg kétkeréken.

Kazincbarcika és a kerékpárutak
 

A kazincbarcikai városvezetés mintegy 10 éve határozta el, hogy kerékpáros úthálózatot épít ki. Mostanra több mint 10 km utat használhatnak a biciklisek, de tavaly megkezdődött a Kazincbarcika-Bánréve közötti vonalon is a kerékpárút építése, amelynek első szakaszaként hamarosan Vadnáig lehet eljutni ezzel a közlekedési eszközzel. Így újabb 4-5 km-rel hosszabb kerékpárút könnyíti majd a biciklisek eljutását. Városunk az elmúlt évek során folyamatosan fejlődött a kerékpáros közlekedést segítő elemekkel, így egyre több intézménynél és játszótérnél található tároló, pihenő, ráadásul lakosságarányosan kimondottan jól állunk — ezt értékelték a pályázatok elbírálói is.


Kazincbarcika Kerékpárosbarát Település


A Kerékpárosbarát Település címet, az erről szóló oklevelet és táblát Zwillinger Fanni, a Barcika Art Nonprofit Kft. sportszervezője, és Kovács László, Kazincbarcika Város Önkormányzatának sporttanácsadója vette át ma a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézetben tartott ünnepélyes átadón. 

„Az elismerés egyben azt is jelenti városunk számára, hogy Kazincbarcika az ország egyik legélhetőbb települése a kerékpárral közlekedők számára. A pályázatot minden évben kiírják, de ismét nyerni csak akkor lehetséges, ha a korábbiakhoz képest újabb fejlesztések teszik magasabb szintűvé az adott városban a kerékpáros közlekedést. Ez nemcsak az út hosszában mérhető, hanem a mellette található kiszolgáló helyiségek, mint például szállás vagy büfé.”

Kovács László mindehhez azt is hozzátette, hogy nemcsak az infrastruktúra, hanem a tudatformálás is rendkívül fontos, mert ez segíti a kerékpáros közlekedés népszerűségének növelését. Ehhez rendszeres programok szervezésével is hozzájárul a város, amelyekben megjelenik a kerékpár is, mint közeledési eszköz. Ilyen volt tavaly például a Magyar Sport Napja, a terepbiciklizés, a bringapark megépítése vagy a Challenge Day programja.

A Kerékpárosbarát Település címet Kazincbarcika újabb egy évig viselheti a nyertes pályázatnak köszönhetően.


 

További híreink

A Kolorfund mint követendő példa – már az értékelésnél tartanak a beérkezett pályázatok

Dátum: 2026. nov 06. 10:38

Kozmetikai, építőipari és informatikai területről is érkeztek pályázatok a Kolorfund idei kiírására. A pályázati alapra közel negyven kazincbarcikai székhelyű mikro- és kisvállalkozás jelentkezett, az értékelést szerdán kezdték meg az illetékes szakemberek. 2026-ban összesen 30 millió forint a támogatási keretösszeg.

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk