https://kolorline.hu/Ülésezett Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete

Ülésezett Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Tavaly október után e hét csütörtökén tartotta újra a Polgármesteri Hivatal Fő téri épületében ülését Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Több mint 20 napirendi pontról tárgyaltak a városatyák: többek között az óvodák beiratkozási rendjéről, beszámolót hallgattak meg a központi ügyeleti ellátás tavalyi évi tevékenységéről, elfogadták a hivatal és az önkormányzat idei közbeszerzési tervét, de hosszasan egyeztettek az egyházak által működtetett nevelési-oktatási intézmények önkormányzati tulajdonú épületeinek átadásáról is.

Közbeszerzési terv 2023-ra
 

Elfogadta a város képviselő-testülete az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal idei évi közbeszerzési tervét. Mint megtudtuk: ez tartalmazza többek között egy úttisztító gép, 3 elektromos gépjármű beszerzését, az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítését, a város belterületi útjainak fejlesztését, a Gépész és Rózsa úti orvosi rendelők felújítását, a Herbolyai út 1. szám alatti iskola komplex épületenergetikai korszerűsítését, az erdei bringapark fejlesztését, valamint út, járda és parkoló-karbantartást is. 

Beszámoló a Központi Ügyeleti Szolgálat 2022-es tevékenységéről
 

A képviselők beszámolót hallgattak meg a Központi Ügyeleti Szolgálat tavalyi évi tevékenységéről. Dr. Perjési Zsolt ügyeletvezető összefoglalójában köszönetet mondott minden kollégájának, aki az elmúlt 28 évben részt vett az ügyeleti ellátás biztosításában, valamint az önkormányzatnak, hogy több évtizeden át hathatós támogatást nyújtott a gördülékeny ellátás érdekében. Szitka Péter polgármester úgy értékelte, hogy a feladatellátás mindig precíz és pontos volt, így személyesen köszönte meg az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.

Egyházi oktatási intézmények ingatlanátvétele
 

Érzékeny téma volt a képviselő-testületi ülésen az a tájékoztató, amely a Szalézi rend és a Tiszáninneni Református Egyházkerület részéről az egyházi fenntartó birtokában álló önkormányzati tulajdonú vagyonelemekre vonatkozó tulajdonjogi igény bejelentéséről szólt. Szitka Péter polgármester kiemelte, hogy stratégiai partnerként tekint a városban oktatási-nevelési tevékenységet folytató történelmi egyházakra, hiszen egymást segítve, kompromisszumos együttműködés zajlik a város és az egyházak között. Mint ismert, mindkét egyház benyújtotta igényét az általa működtetett oktatási intézmények épületeire, így Kazincbarcika mintegy 1 milliárd forint értékű vagyont veszít. Ám ez a kormányzati döntés az egyházi vezetők és az önkormányzatiság feje felett született, így mindkét fél kénytelen tudomásul venni a tényeket. Szitka Péter hangsúlyozta: ebben az ügyben példaértékűen vizsgázott Kazincbarcika.


Beiratkozás az óvodákba
 

A testület elfogadta, hogy a Kazincbarcikai Összevont Óvodák következő oktatási-nevelési évre vonatkozó beiratkozása április 25-én és 26-án, reggel 8:00 és délután 5 óra között lesz megtartva.

Folytatás következik
 

A képviselő-testület döntött a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, igénybevételéről, a fizetendő térítési díjakról, valamint a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ellátásokról, igénybevételéről, valamint azok fizetendő térítési díjairól is. Ezekről későbbi híradásainkban külön és részletesen is beszámolunk majd.


 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk