https://kolorline.hu/Ünnepélyesen is felkapcsolták a Szent Család-templom díszvilágítását

Ünnepélyesen is felkapcsolták a Szent Család-templom díszvilágítását

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Évek óta rég dédelgetett álma valósult meg a Szalézi rendnek Kazincbarcikán. Díszvilágítást kapott a 16 éve épült Szent Család-templom. Mostantól az esti szürkület után egy igazi ékköve lesz a városnak a fényben pompázó Isten háza.

Ünnepi szentmisét követően kapcsolódtak fel a Szent Család-templom új, külső fényei Kazincbarcikán. Tran Si Nghi Ferenc plébános köszönetét fejezte ki Szitka Péter polgármesternek és Klimon István alpolgármesternek, hogy maximálisan támogatták 16 éves álmuk megvalósulását, hiszen a tervezéstől a kivitelezésig a teljes költségét a beruházásnak az önkormányzat finanszírozta. 

„A Szent Család-templom kupolája, harangtornya és homlokzata is megvilágítást kapott, így mostantól az esti órákban mindenki látni fogja, hogy ez a legszebb templom Kazincbarcikán — hangsúlyozta Feri atya.”

A díszfények felkapcsolását megelőző szentmisén jelen volt Kazincbarcika polgármestere. Szitka Péter beszédében visszaemlékezett 2007-re, amikor az egri érsek felszentelte az akkor épült templomot. Dr. Seregély István azt mondta a városvezetőnek, hogy a Szent Család-templom az itt élők életében még rengetek jót és boldogságot fog adni. 

„Mindez a mai nappal még tovább bővül, hiszen Kazincbarcikán, mint egy ékszerdobozban ez a templom egy gyönyörű ékkőként fog kivilágítva pompázni — fogalmazott Szitka Péter polgármester.”


Az egyházközségből Feri atya kereste meg néhány évvel ezelőtt a kazincbarcikai városvezetést, hogy nyújtsanak segítő kezet a Szent Család-templom megvilágításának megvalósításában. A szaléziak 1,5 évtizedes vágya volt már ez. Aztán az álmokat tervezés és kivitelezés követte. Ráadásul a legkorszerűbb technológiával, és a lehető legjobb konstrukciót megtalálva sikerült megvalósítani a beruházást.

Kazincbarcika Város Önkormányzata a kivitelezés teljes összege mellett 20 évre elegendő energia árát is felajánlotta a plébániának, hogy ne az egyházközséget terhelje a díszvilágítás költsége.

Feri atya abban bízik, hogy nemcsak a templomba járó híveknek jelent majd örömöt a gyönyörűen megvilágított épület, hanem a városban élőknek vagy idelátogatóknak is.


 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk