https://kolorline.hu/Láthatóan is elindul a Mátyás-Pollack körforgalom építése

Láthatóan is elindul a Mátyás-Pollack körforgalom építése

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hosszú előkészületi munka után ezen a héten fizikálisan is megkezdődnek a körforgalom építési munkálatai a Mátyás király út — Pollack Mihály utca kereszteződésében Kazincbarcikán.

A körforgalom építése választási ígéret volt a város polgármesterétől, Szitka Pétertől és a terület önkormányzati képviselőjétől, Riespler Páltól. A beruházás indulását nehezítette, hogy közműveket kellett kiváltani, amit egy földterület-cserével lehetett megoldani az ott működő áruházlánccal. 

Riespler Pál a testületi üléseken rendszeresen jelezte a projekt fontosságát, és szorgalmazta, hogy az megfelelő tempóban haladhasson. Tette ezt annak okán, hogy nemcsak az ott élők, hanem az arra közlekedők is naponta szembesültek azzal, hogy szinte képtelenség autóval vagy gyalogosan közlekedni a kereszteződésben.

A jól bevált körforgalom

A körforgalom építéséről már jóval korábban döntött Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Szitka Péter polgármester olyan megoldást szorgalmazott a közlekedési nehézségekkel teli kereszteződés helyett, amely korszerű, és az itt élők is jól tudják használni. A körforgalom várhatóan minden jelenlegi és várható problémát áthidal, számolva a forgalmas szupermarketet felkereső vásárlókkal, és a Csónakázó-tónál, valamint a Vízi komplexumnál zajló fejlesztésekkel, amelyek újabb közönséget generálhatnak ezen városrészbe. 

A nyertes kivitelezővel — a körforgalom építésére kiírt közbeszerzési eljárást követően — február végén kötötte meg a szerződést Kazincbarcika Város Önkormányzata, és mostanra befejeződtek az olyan adminisztratív feladatok, mint például a közműszolgáltatók szakfelügyeleteinek megrendelése, vagy a hatóságokkal történő egyeztetések lefolytatása. Ezek birtokában a héten elkezdődhetnek fizikailag is a kivitelezési munkák.

Első fázisban a területen található közműveket érintő munkálatok indulnak el, amely forgalomkorlátozással nem jár majd, ám az érintett területen fokozott óvatossággal kell közlekedni. 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk