https://kolorline.hu/Országos Mazsorett Bajnokság lesz a Don Bosco Sportközpontban

Országos Mazsorett Bajnokság lesz a Don Bosco Sportközpontban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Botforgatás, pompom, akrobatika — április 22-én és 23-án Kazincbarcika ad otthont a IX. Országos Mazsorett Bajnokságnak a Don Bosco Sportközpontban. A versenyre 22 településről 26 egyesület, illetve körülbelül 500 fiatal érkezik.

Kerekes Katinka, a szendrői Százszorszép Mazsorett csoport vezetője közölte: azért esett a választás Kazincbarcikára, mert 2017-ben már rendeztek városunkban egy mazsorettbajnokságot, amelynek nagyon jó visszhangja volt. Most, 2023-ban országos megmérettetés helyszíne lesz Kazincbarcika, ahonnan egyenesen a világszövetség által rendezett Európa-bajnokságra lehet kvalifikálni. Ez azt jelenti, hogy a versenyzők azért küzdenek majd, hogy júniusban részt vehessenek a szlovéniai Európa-bajnokságon.

„3 tudásszinten versenyeznek majd a versenyzők. A Startban a teljesen kezdők, a Basicben az 1-2 éves versenytapasztalattal rendelkezők, míg a Master kategóriában a már évek óta versenyző sportolók mérettetik meg magukat.”

A megnyitó szombaton délelőtt 08:30-kor kezdődik a Don Bosco Sportközpontban, egy látványos bevonulással. 

"A versenyen lesznek kicsik-nagyok, kezdők-haladók, és az alkalom jó lehetőséget teremt arra, hogy népszerűsítsük a sportágat, hiszen Borsod megyében már kevés csoport működik. Reméljük, hogy ettől kedvet kapnak majd az itteniek is, és csatlakoznak hozzánk.”

Az Országos Mazsorett Bajnokság a vasárnap 13:00 órakor kezdődő díjátadóval ér végét. A szervezők a versenyre mindenkit szeretettel várnak, melyre a belépés — kazincbarcikai lakcímkártyával — ingyenes.

 

További híreink

Esküvők a Mezeyben – népszerű Kazincbarcika új házasságkötő terme a párok körében

Dátum: 2026. máj 24. 11:28

Kazincbarcikán tavaly nyáron a Mezey István Művészeti Központ vált az egyik hivatalos esküvői helyszínné, és az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján a párok gyorsan meg is kedvelték az új környezetet. Az újragondolás mögött az a városi törekvés állt, hogy a polgári szertartások modernebb, ünnepélyesebb formát kapjanak, miközben a különböző igényekhez igazodó helyszínek álljanak rendelkezésre.

A városszépítők a jövőért – 40 óvodai magaságyást építettek a gyerekeknek

Dátum: 2026. máj 24. 10:30

Összesen 40 magaságyást alakítottak ki a Kazincbarcikai Összevont Óvodák intézményeinek, valamint két egyházi fenntartású óvodának az udvarán a környezettudatosság jegyében a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület tagjai. A szervezet már második évben szerepelt sikeresen a Start a jövőért! című pályázaton. A tavalyi iskolai magaságyás-telepítő mozgalom után idén az óvodák is sorra kerülhettek. A városszépítők a kicsikkel együtt ültettek haszonnövényeket az új ágyásokba, az összesen 300 palánta egy részét pedig a BorsodChem Zrt. támogatásával szerezték be.

Telibe Grease! – Elsöprő musicalélmény a Szalézi diákszínpadának előadásában

Dátum: 2026. máj 23. 17:00

Május 21-én újra üdítő és mozgalmas zenés-táncos show örvendeztette meg a Don Bosco Sportközpont lelátójára sereglett publikumot Kazincbarcikán. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákszínpada a tavalyi Mamma Mia! ovációja után ezúttal az ikonikus Grease-t adta elő — a nyárkezdéshez illően energikusan és mesterien. A diákszínpad rendezője, Vassné Szokircsák Diána tanárnő újra boldogan nyugtázta növendékei hangos közönségsikerét.

Közösen ünnepelték a gyereknapot a kazincbarcikai ovisok

Dátum: 2026. máj 23. 13:00

Idén második alkalommal ünnepelték együtt a gyereknapot a Kazincbarcikai Központi Óvodák tagintézményei a Mezey István Művészeti Központ udvarán. Az ovisokat izgalmas, kreatív és sportos feladatok, minikoncert és ajándékok várták.

KolorTV élőben

Programajánló

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Gyermeknap május 30-án a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Nyitott szertárkapuk gyermeknapon

Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk