https://kolorline.hu/Változtak Kazincbarcikán a szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjai

Változtak Kazincbarcikán a szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjai

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete március végén döntött a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások, valamint a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ellátások térítési díjairól. Miután az elmúlt időszakban drasztikusan emelkedtek az energiaárak, az infláció az egekbe szökött, az alapanyagok költségei pedig elszálltak, így meg kellett hoznia ezt a kényszerű döntést a testület tagjainak. A megemelt díjak még így sem fedezik a valós költségeket, vagyis az önkormányzatnak jelentős összeggel kell azt kiegészítenie. Azonban Klimon István alpolgármester bejelentette, hogy amennyiben a város helyzete a jövőben lehetővé teszi, akkor ezeken a díjakon — a helyi adókhoz hasonlóan — csökkenteni fognak.

Elkerülhetetlenné vált Kazincbarcikán a térítési díjak emelése. Ez a város által működtetett intézményeket érinti, azaz mind az idősellátásban, mind a gyermekjóléti ellátásban (tehát a bölcsődékben) április 1-jétől magasabb összeget kell fizetni a szolgáltatásért. Egy-egy ellátás 3 lábon áll: az állami normatív támogatásból, ami több mint 10 éve nem változott semmit, a térítési díjból, valamint az önkormányzati hozzájárulásból.

Az ellátó intézmények működésének 2 fő kiadása a munkatársak bér- és járulékköltsége, illetve az intézmény működtetése, beleértve a rezsit és az alapanyagok árait. Ezek drasztikus mértékű drágulása tette szükségessé a térítésidíj-emelést — hangsúlyozta István Zsolt, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ igazgatója.

„Két év kihagyást követően tavaly év végén egy 30 százalékos emelést voltunk kénytelenek meglépni, ám még ez is kevésnek bizonyult a kiadások részbeni fedezéséhez, annyira elszabadultak az árak mindenféle tekintetben. Ezúttal egy körülbelül 40 százalékos drágulásról született döntés, de továbbra is figyelembe vesszük majd a szociális rászorultság mértékét.”

Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatások térítési díjai továbbra is sávosan lesznek megállapítva.



 

A táblázatban jól látható, hogy Kazincbarcikán hogyan alakulnak a különböző ellátások költségei. Például az idősellátásban a 100-120 ezer forintos térítési díjhoz az állam 60 ezer, míg az önkormányzat 200 ezer forintot tesz hozzá. A bölcsődei ellátásért pedig a szülők 10 ezer Ft-ot, plusz étkezési díjat fizetnek, amelyet az állam és az önkormányzat is 30-30 ezer forinttal egészít ki — ezt a város alpolgármestere közölte. Klimon István azt is hozzátette, hogy bár nem jellemző, de Kazincbarcika Város Önkormányzata fontolóra fogja venni a térítési díj csökkentését, ha kedvezően alakulnak a gazdasági mutatók.

„Abban az esetben, ha az önkormányzat előnyösebb helyzetbe kerül a jövőben, akkor ugyanúgy, mint a helyi adóknál, a szociális térítési díjaknál is meglépjük azt, hogy csökkentjük a díjakat. Ez egy egészen új megközelítés minden tekintetben, hiszen ilyen döntéseket általában kevesen hoznak meg, így ritkán hallunk ilyen híreket napjainkban — fogalmazott Klimon István.”

Vagyis amennyiben a város költségvetése azt lehetővé teszi, akkor ahogyan korábban a helyi adók mértékét, úgy a térítési díjakat is csökkenteni fogja Kazincbarcika Város Önkormányzata.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk