https://kolorline.hu/Kazincbarcika az országos döntőben

Kazincbarcika az országos döntőben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén Kazincbarcika adott otthont a Röplabda Diákolimpia III. korcsoport országos elődöntőjének. A verseny számunkra a lehető legjobban alakult, ugyanis városunk fiataljai nyerték meg a megmérettetést, így Kazincbarcika képviseli régiónkat a júniusi országos döntőn, Békéscsabán.

Borsod, Hajdú és Szabolcs vármegyék legjobbjai érkeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület szervezésében megtartott röplabda diákolimpiai elődöntőre, az Irinyi Tornacsarnokba. Az 5-6. osztályos fiatalok a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskolának, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának, valamint a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményének tanulói. 

A versenyen a csapatok a helyszíni sorsolást követően 1-2, 2-3, 3-1-es sorsolási tábla szerint mérkőztek meg egymással, a mérkőzések pedig 3 nyert szettből álltak. A végeredményt az döntötte el, hogy mely csapat szerezte a legtöbb bajnoki pontot, hogyan alakult a nyert-vesztett játszmák és pontok aránya, valamint milyen volt az egymás ellen elért eredmény. 


Benőcs Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület titkára szerint aki idáig eljutott, az nagyon szép teljesítményt nyújtott, amelyben sok munka van a gyerekek részéről. 

„A legtöbb játékos egyesületben sportol és napi szinten vannak edzéseik. Ők mindannyian nagyon ügyesek és tehetségek. Kazincbarcika csapata simán nyerte a vármegyei döntőt, így reális esélyük volt arra, hogy az országos elődöntőben is elhódíthassák az első helyet.”

A kazincbarcikai versenyzők edzője az elődöntő kezdetekor azt mondta, hogy nehéz küldetés és szép feladat előtt állnak, de mindenképpen megpróbálják a legtöbbet kihozni magukból. 

„Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó kis csapat jött össze ebben az évben is. 2022-ben az országos döntőbe kvalifikálták magukat a fiúk, 2023-ban is ez a cél. Persze nem szabad magunkat elbízni, mert ugyan idén még jobb a csapatunk mint tavaly, de az ellenfél is erősebb a tavalyinál. Játékosainknak heti 3-4 edzésük van, próbáljuk taktikailag, technikailag és kondicionálisan is fejleszteni őket, így minden esélyük megvan a fiataloknak a győzelemre — mondta Máthé László, a kazincbarcikaiak testnevelő-edzője.” 

A 3 mérkőzés eredménye a következőképpen alakult:

Nyíregyháza — Debrecen 0-3
Kazincbarcika — Nyíregyháza 3-0
Debrecen — Kazincbarcika 0-3


A szabályok értelmében városunk képviseli a régiót az országos döntőn. Ennek a megmérettetésnek június 9. és 11. között Békéscsaba ad majd otthont.


 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk