https://kolorline.hu/Sikeres pályázat — hamarosan kiosztják a civil- és sportszervezetek támogatását

Sikeres pályázat — hamarosan kiosztják a civil- és sportszervezetek támogatását

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

22 civil és 10 sportszervezet nyújtott be pályázatot Kazincbarcika Város Önkormányzatának felhívására, amelynek célja a helyi közösségek munkájának segítése, működésük és rendezvényeik finanszírozása. A támogatottak köréről és a támogatás mértékéről megszületett a Társadalompolitikai Bizottság döntése, az érintetteket a napokban értesítik az eredményről.

Idén sem maradnak támogatás nélkül a civil- és sportszervezetek. Kazincbarcika Város Önkormányzata — Szitka Péter polgármester kezdeményezésének köszönhetően — bruttó 10-10 millió forintos összeggel írt ki pályázatot áprilisban az egyesületek működésére és programszervezésre. A pályázatokról a Társadalompolitikai Bizottság május 10-i ülésén döntött. A nyertesek között van a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület is, amely Hősök napi rendezvényét valósítja meg az elnyert összegből május 21-én, a Kazincbarcika-alsói Református Egyházközség templomkertjében.

„A vasárnapi ünnepségünkön polgármester úr mond egy emlékező köszöntést, lesz ünnepi beszéd, és egy katonai koszorúzás. Nagy örömünkre szolgál, hogy idei rendezvényünkön magunk mellett tudhatjuk az Irinyi János Református Oktatási Központ tanulóit, illetve a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanárait — ismertette Husonyicza Gábor, a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület elnöke.”

Dr. Makkai Orsolya alpolgármester elmondta: 22 civil és 10 sportszervezet nyújtott be színvonalas pályázatot a kazincbarcikai önkormányzat felhívására, melyet egy hiteles, átlátható, korrekt helyzetelemzés előzött meg a helyi közösségek igényeiről, problémáiról. 

„A legtöbb sportszervezet, illetve civil szervezet teljes egészében megkapta az igényelt összeget, nem is merítettük még ki a 10-10 millió forintos bruttó összeget. De mindig igyekszünk rajta tartalékot hagyni, hogyha felmerül év közben is valamiféle igény egy rendezvényre, amire nem számítunk előre, akkor ezeket tudjuk belőle finanszírozni. Több mint 8-8 millió forintot sikerül most kiosztania Kazincbarcika Város Önkormányzatának mindkét területre, tehát a civilre és a sportra is — fogalmazott dr. Makkai Orsolya alpolgármester.”

Az érintetteket a napokban értesítik az eredményről telefonon és e-mailben is, amely a támogatási szerződés megküldésével és aláírásával válik majd véglegessé.

„A támogatási szerződést követően a városlakók is találkozhatnak majd nagyon sok programmal és lehetőséggel, amit a helyi civilek, illetve sportszervezetek kínálnak, ezt követően pedig lesz egy elszámolás is, hiszen fontos, hogy lássuk azt, hogy a civil szervezetek és a sportegyesületek mire és hogyan használták fel az összegeket — hangsúlyozta dr. Makkai Orsolya.”

A nyertesek listája és az elnyert támogatás összege a www.kazincbarcika.hu oldalon lesz megtekinthető.

 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk