https://kolorline.hu/A honvédelem napját ünnepelték

A honvédelem napját ünnepelték

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

1992-től a Kormány határozata alapján május 21-én ünneplik a magyar honvédelem napját. 1849-ben ezen a napon foglalta vissza a Magyar Honvédsereg Buda várát a császári haderőtől.

Az évfordulóra emlékezve tartottak megemlékezést a katonai szervezetek Kazincbarcikán is, ahol elismeréseket adtak át. A Magyar Tartalékosok Szövetsége arany emlékérmét vehette át Nagy Géza őrnagy és Király János őrnagy, mérőparancsnok, majd a Petőfi emlékévre tekintettel több vers is elhangzott az 1848-as forradalom költőjétől. Gulyás László alezredes ünnepi beszédében a honvédség kialakulásáról és jelentőségéről osztotta meg gondolatait. 

„A honvédség mind a szabadságharc idején, mind a mai nap folyamán is, a civil társadalommal szoros együttműködésében él, és kell hogy éljen. Bízunk benne, hogy a honvédelem és a honvédelem napja nemcsak nekünk katonáknak, hanem minden magyar embernek, a nemzet minden tagjának a szíve ügyét szolgálja, hiszen mind ebben a hazában élünk, amit mi, katonák, ha kell az életünk árán is megvédünk — fogalmazott Gulyás László.”

 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk