https://kolorline.hu/Szalézi-nap

Szalézi-nap

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Számos program várta az érdeklődőket a héten a Don Bosco Sportközpontban. Szerdán a Szalézi-gálának adott otthont az intézmény. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai és pedagógusai a reggeli ünnepi szentmise után a sportközpontban emlékeztek az iskola névadójára.

Már a reggeli órákban a Szent Család-templom előtt gyülekeztek a szalézis diákok, várva, hogy kezdődjön számukra az ünnepi szentmise. Ábrahám Béla nevelési igazgatóhelyettes prédikációjában az édesanyákról beszélt, akik mindig, minden körülmények között védik gyermekeiket.

„Ha azt keressük, hogy számunkra, a görög és a római katolikusok számára mi Mária szerepe, akkor ez az anyai szerep. Amit úgy nevezünk, hogy közbenjáró. Aki segít, aki támogat. Nem azért, mert Istentől félni kell, hanem azért, mert jó azt tudni, hogy van egy édesanyánk az égben — fogalmazott Ábrahám Béla, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium nevelési igazgatóhelyettese.” 



A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium gálája immár hagyományosnak mondható, az intézmény évről évre megrendezi az eseményt, ahol mindenki, aki valamilyen módon a közösséghez tartozik, kicsit megmutathatta magát.

Az intézmény tehetséges tanulói egyéni és csoportos produkcióikat mutatták be a diákokból, pedagógusokból és a szalézi rend helyi képviselőiből álló közönségnek, akik sokszor vastapssal jutalmazták a színvonalas műsorszámokat.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium gáláján hangzottak el versek, dalok, volt néptánc, moderntánc, hangszeres előadás, sportbemutató, vagyis olyan műsorszámok, amelyek nemcsak azt reprezentálták, mennyire tehetségesek a szalézis gimnazisták, hanem össze is kovácsolták a közösséget, feledtetve legalább egy délelőttre, hogy vannak tanárok, diákok, osztályok vagy évfolyamok az intézményben.


 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk