https://kolorline.hu/Megkezdődött a balesetveszélyes fák kivágása

Megkezdődött a balesetveszélyes fák kivágása

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Szerdán megkezdődött a Csokonai utcai óvodában található 60-70 éves, a hanyatlás időszakába került, törékennyé vált, balesetbeszélyes fák kivágása. Nemrégiben közülük egyet a vihar döntött ki, amely egy üzlet tetejére zuhant, károkat okozva annak tetőszerkezetében.

Az előzetesen készült szakvélemény szerint kétféle fa: az ezüstjuharok és a kőrisek eltávolítása szükséges. Ez az óvoda faállományának mintegy 70%-át érinti, amelyben a szakemberek szerint nem szabad kompromisszumot kötni. A kivágásra váró fák közül az ezüstjuharok jelentősen balesetveszélyesek, nyílt odúkkal, instabil koronafelépítéssel. A kőrisek pedig vékony törzsűek, és száradt alsó ágrendszerrel rendelkeznek. A Barcika Park Nonprofit Kft. szakemberei amennyiben az ütemterv szerint tudnak haladni, akkor előreláthatólag 5-6 napon belül végeznek a munkálatokkal.

„A visszapótlások szeptembert követően történnek majd meg. Már a tervben ki vannak jelölve azok a fafajták, amelyeket ültetni fogunk. Úgy gondoljuk, hogy ezeket a gyerekekkel, illetve az óvodai dolgozókkal együttesen, a park munkatársai fogják ültetni” — közölte Sziráczki Krisztián, a Barcika Park Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk