https://kolorline.hu/Reményt adott a Memóriafejlesztő Művészetterápiás Klub

Reményt adott a Memóriafejlesztő Művészetterápiás Klub

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcikán élő időseket volt hivatott kiszolgálni a most véget ért Memóriafejlesztő Művészetterápiás Klub. Több mint 2 hónapon át mesés, zenés, rajzos és mozgásterápiás foglalkozásokon vehettek részt azok a szépkorúak, akik javítani szerették volna képességeiket.

Májusban találkoztak először az Újkazinci Programszigeten azok az idősek, akik július közepéig hetente kétszer is összejöttek. A klubfoglalkozásokon nemcsak barátságok, kapcsolatok szövődtek, hanem javíthattak meglévő szellemi állapotukon is a résztvevők. A Memóriafejlesztő Művészetterápiás Klub ötlete és alapítása dr. Boga Bálint és dr. Dobos László nevéhez köthető. Ketten megalkották azt a programot, amely gerinctornával, verssel, zenével, rajzzal, vagyis művészetterápiával javít az idősek állapotán.

Klimon István alpolgármester a program záróünnepségén felidézte azokat az eseményeket, amelyekkel Kazincbarcika Város Önkormányzata az elmúlt években emlékezetessé kívánta tenni a szépkorúak napjait. 

„Ilyen volt a Szenior Szabadegyetem, amelyet a szellemi frissességüket megtartani kívánó szépkorúak számára hívtunk életre, és ugyanezt a célt szolgálta a mostani Memóriafejlesztő Művészetterápiás Klub is. Kazincbarcika Város Önkormányzatának határozott célja, hogy a következő 10-15 évben még sok ilyen program valósuljon meg a városban, hiszen ez elősegítője lehet annak, hogy minél több itt élőt köszönthessünk a jövőben ünnepélyesen is a 100. születésnapja alkalmából” — fogalmazott az alpolgármester.

A pilot program kazincbarcikai állomása országosan is az első volt. Az ötletgazda dr. Dobos László szeretne más településeknek is lehetőséget biztosítani, hogy az ott élő idősek frissítsék szellemi állapotukat. 

„A programmal az volt a cél, hogy az idősek, akik rá vannak utalva az orvostudományra, a gyógyszerekre, a különböző terápiákra, most a saját maguk erejével, egészségével és szellemi-testi-lelki frissességével is segítsék saját hétköznapjaikat, valamint, hogy a foglalkozások eredményeként javuljon emlékezőképességük” — hangsúlyozta dr. Dobos László.

A résztvevők jelentős csoportját alkották azok a szépkorúak, akik a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ rendszeréből (bentlakásos intézményekből vagy az idősek nappali ellátó intézményéből) jelentkeztek a programra. Mint azt Szabóné Zsuponyó Ágnes igazgatóhelyettes kiemelte: a szépkorúak kifejezetten pozitívan értékelték visszajelzéseik során, hogy a művészetterápiás foglalkozásokon túl, tornagyakorlatokkal a testüket is tudták erősíteni. Sokan közülük már most várják, hogy a program folytatódjon, hiszen így kiszabadulhatnak megszokott környezetükből, új helyen találkozhatnak egymással és új emberekkel ismerkedhetnek meg.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk