https://kolorline.hu/A tervek szerint valósult meg a bringafal — a legjobb helyre került a 3D-s alkotás

A tervek szerint valósult meg a bringafal — a legjobb helyre került a 3D-s alkotás

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Azonnal megszületett Móricz Józsefben az ötlet, amikor a Kolorline-on megjelent egy pályázat egy 3D-s házfalfestmény elkészítésére. A fiatal okleveles építészmérnök nem először pályázott, és azt mondja: pontosan úgy valósult meg a festmény, ahogyan azt megálmodta.

A pályázat kiírása szerint 3D-s alkotásra várt a város és a zsűri terveket és elképzeléseket. Móricz József pedig kazincbarcikaiként és építészként úgy gondolta, megálmodja a Mátyás király úti ház falának vizuális megjelenését. 

„Rögtön az jutott az eszembe, hogy mi lenne, ha valódi bringákat szerelnék fel a ház oldalára. Úgyhogy az ötleten nem is gondolkodtam tovább, az út meg adta magát. Az első inspirációt egyébként egy plakát adta, ahol egy bringát lehetett látni egy fekete úton, felfelé tekerve, ami megadta a következő lökést.”




A pályázati kiírás kerékpárhoz vagy kerékpársporthoz kapcsolódó alkotás tervezését tartalmazta, Móricz József az elkészült alkotást látva azt mondja: teljes mértékben az valósult meg, amit a terveken is lerajzolt. Az építész számításba vette a helyszínt is, így tudta, hogy a nyugati tájolású házfal miatt a bringák hosszú árnyékot fognak vetni. Az alkotó szerint a legjobb helyre került nyertes pályamunkája, hiszen a város frekventált pontján vonzza majd az ideérkezők tekintetét.



 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk