https://kolorline.hu/Béres János kiállítása a Mezeyben 

Béres János kiállítása a Mezeyben 

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Lélekőrző címmel nyílt kiállítás Béres János nívódíjas képzőművész munkáiból a Mezey István Művészeti Központ emeletén.

A Miskolcon élő művészt mindig is vonzotta a szobrászat, korábban reklámgrafikusként és belsőépítészként dolgozott, majd festészettel kezdett el foglalkozni. A kiállítás különböző stílusú és technikájú alkotásokat vonultat fel, melyen a meleg, életigenlő színek köszönnek vissza. A művész elmondta, hogy őt mind a szín, mind a forma érdekli, és hogy nagyon szereti a mesék világát, valamint a pozitív üzeneteket. A kiállítás címe is arra utal, hogy a művészet arra való, hogy leporolja az emberek lelkéről a hétköznapok szürke porát. A tárlat október 11-ig látogatható a Mezey István Művészeti Központ emeletén, minden hétköznap 9 és 18 óra között. 

„Nagyon nehéz helyzetben van a művészet minden ága, mert — ahogyan én gondolom — a szürke, kicsinyes való világ könnyen háttérbe szorítja az emberek lelkét. Ahhoz pedig, hogy a művészet megérintse, kell a lélek” — közölte a megnyitón Béres János, nívódíjas képzőművész.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk