https://kolorline.hu/Október az idősek hónapja: a szépkorúakat köszöntötték a Don Bosco Sportközpontban

Október az idősek hónapja: a szépkorúakat köszöntötték a Don Bosco Sportközpontban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az idősek világnapja alkalmából időutazásra hívták a szépkorúakat Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontba. Kazincbarcika Város Önkormányzata október 2-án, hétfőn, két időpontban is, ugyanazzal a programmal köszöntötte és ünnepelte a résztvevőket, melynek keretében örökzöld magyar slágerekkel és a Miskolci Illés Emlékzenekar koncertjével kedveskedett az időseknek.

Belépőkártyaként egy tábla csokoládéval és kedves invitálással fogadta Szitka Péter polgármester a szépkorúakat a Don Bosco Sportközpontban, ahol a nyugdíjasok és a város vezetői együtt  ünnepelték az idősek világnapját. Kecskés Andrásné 1981 óta él Kazincbarcikán, ahol véleménye szerint megbecsülik, felkarolják az időseket. A városban tapasztalható változásokat örömmel tapasztalja, amely számára egy élhető és folyamatosan fejlődő település.

„Most éppen a Mátyás királyon átadásra került a 3D-s biciklis házfal. Minden nap, ha elmegyek arrafelé, megcsodálom, mert nagyon szép. Mindig van valami, ami fejlődést hoz a város életébe” — fogalmazott Kecskés Andrásné


Egy másik, általunk megkérdezett ünneplő, Pilusin István 2021-ben költözött vissza Kazincbarcikára, ahol gyermekkorát töltötte. Szerinte a város az évek során előnyére változott.  

„Ez a város fantasztikusan megváltozott ahhoz képest, amilyen akkor volt, amikor én gyerekkoromban itt éltem. Nagyon sok zöld terület van, nagyon sok szobor, 46 tűzfal van felfestve, tehát valami csodálatos ez a város. Én Balatonföldváron éltem, és csodálkoznak a barátaim, mikor azt mondom, hogy gyertek el, nézzétek meg Kazincbarcikát, hogy hogyan kell kinézni egy városnak. Ez a 25 ezres város valami csoda” — nyilatkozta Pilusin István.


A rendezvény a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Szivárványtánc című produkciójával vette kezdetét, majd Szitka Péter polgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében elmondta, hogy ebben a hónapban rengeteg programmal kedveskednek az időseknek, és arra biztatta őket, hogy vegyenek részt ezeken az eseményeken. 

„Csodálatra méltó az az erő, az a jókedv, az az összetartozás, ami az éltesebb korú generációt jellemzi ebben a városban és a környékén. Ezt a korosztályt tisztelni kell, tanításaikat pedig elfogadni” — hangsúlyozta a városvezető. 

A polgármester köszöntőjét Malek Andrea többszörös Artisjus és eMeRTon-díjas magyar énekesnő, színésznő és Jáger Bandi dzsesszzongorista, zeneszerző előadása követte, melyben örökzöld slágerek csendültek fel. Végül a Miskolci Illés Emlékzenekar csapott a húrok közé, megidézve a 60-as, 70-es évek legnépszerűbb Illés dalait.



 

További híreink

Négy napig szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás

Dátum: 2026. jún 14. 07:00

A fűtési szezon lezárását követően idén is elvégzi a távhőszolgáltatást érintő éves karbantartási munkákat a Barcika Szolg Kft. Korábban ez a folyamat hosszabb időt vett igénybe, az érintett távfűtéses lakásokban élőknek azonban most előreláthatóan négy napig kell számolniuk a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelésével.

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026 második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk