https://kolorline.hu/Kiállítás a Mezeyben: a művészet találkozása a fémmel és a kerámiával

Kiállítás a Mezeyben: a művészet találkozása a fémmel és a kerámiával

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Mezey István Művészeti Központ kiállítótermében megnyílt a Fényesek és színesek című közös tárlat, amelyen id. Bolacsek László fémműves iparművész és Lalák Angelika keramikus művésztanár mutatja be alkotásait. A kiállítás a képzőművészet két ágát: az ötvösséget és a keramikusságot hozza össze, bemutatva a fény, a forma és a szín harmóniáját.

A kiállítás megnyitóján a zene is hozzájárult a vizuális kultúra megfűszerezéséhez, amikor a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, Gass Eszter fuvolán és Schneider Balázs gitáron adott műsort, majd Somodi-Hornyák Szilárd Távolodó művésztanár köszöntötte a megjelenteket. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pedagógusa Hamvas Béla idézetével vezette fel a tárlatot, amely szerint „az élet akkor magasabb rendű, ha művészi”. Hangsúlyozta: a művészet nemcsak szépíti, hanem értelmet és mélységet is ad az életnek. Minden kézművesség rokon egymással, és egymást gazdagítják, ahogyan ezt a mostani kiállítás is mutatja, amelyen a fémmel és a kerámiával való művészi kísérletezés eredményei láthatóak.

„Ezekben az alkotásokban, amik a kezük által műtárgyakká változnak, ezek mögött gondolatok vannak, tudás van, tanulás van, verejték van, ősi mesterségek fenntartása van, archetípusok vannak, valamint munka, verejték és alázat. Röviden összefoglalva: egy élet van bennük” — mondta megnyitójában a művésztanár.

Somodi-Hornyák Szilárd hozzátette: a két kiállító művész, id. Bolacsek László és Lalák Angelika sok szempontból eltérnek egymástól: nemükben, korukban, születési helyükben, életpályájukban. De ugyanakkor sok szempontból hasonlóak is: mindketten ebben a régióban élnek és alkotnak, mindketten iparművészek, mindketten tárgykultúrában hajóznak, mindketten ősi mesterségeket őriznek és újítanak meg.

A két művész régóta ismeri egymást, és tiszteli a másik munkáit. Ezúttal úgy döntöttek, hogy közösen állítanak ki, hogy bemutassák a fémmel és a kerámiával való művészi kísérletezésüket. A kiállítás címe Fényesek és színesek lett, ami jól tükrözi az alkotásaik jellegét.

„Elsősorban azért fényesek, mert a vörösrézből, sárgarézből készült munkák, melyeket én készítettem, fel vannak polírozva, tehát nagyrészt fényezve vannak, nincsenek patinázva, ezért a cím egyik része a fényesek. Angelika kerámiái pedig színesebbek, innen a közös cím” — fogalmazott id. Bolacsek László, ötvös, fémműves iparművész.

A tárlat október 27-ig látogatható a Mezey István Művészeti Központban.

 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk