https://kolorline.hu/Háromszor is a becsület győzött Kazincbarcikán

Háromszor is a becsület győzött Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Több feledékeny városlakó szerencsésnek mondhatta magát a hétvégén a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság beszámolója szerint. Elhagyott értékeiket ugyanis olyan emberek találták meg, akiknek eszükben sem volt visszaélni a helyzettel, inkább azonnal a hatóság segítségét kérték. 

Most aztán tényleg feladhatják a pesszimizmust azok, akik eddig nem hittek a jó emberek létezésében. A rendőrség beszámolója szerint hétvégén ugyanis háromszor is a becsület győzött Kazincbarcikán - ettől pedig csak még szerethetőbb ez a város… 

Az első eset október 7-én reggel történt, amikor megjelent egy hölgy a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon, és leadott egy általa talált mobiltelefont. Gesztusa nem volt hiábavaló, hiszen néhány óra múlva jelentkezett a készülék gazdája, s miután igazolta magát és feloldotta a készüléket, boldogan tért haza tulajdonával.   

Ugyanezen a napon egy másik feledékeny városlakó is szerencsésnek mondhatta magát, ő egy OTP automatában felejtette az általa felvett készpénzt. Az utána érkező személy azonban felhívta a 112-es segélyhívó számot, így a rend őrei kimentek a helyszínre, elismervény ellenében átvették az összeget, tíz perc múlva pedig maga a tulajdonos is előkerült. A nála lévő bizonylat egyértelművé tette, hogy övé az ott feledett pénz, így forintra pontosan visszakapott mindent. 

Három a magyar igazság – mondják, s ez ebben az esetben is igaznak bizonyult. Október 8-án egy férfi érkezett a rendőrkapitányság épületébe, aki egy pénztárcát adott le, amelyet kutyasétáltatás közben talált. A tulajdonos szerencsére idővel itt is megkerült, és miután bizonyította kilétét, hazavihette jogos tulajdonát. 

Úgy tűnik tehát, több a becsületes ember, mint hinnénk. Ettől függetlenül figyeljünk és vigyázzunk értékeinkre, ha pedig ez másvalakinek nem sikerül, segítsünk. Mert igaz lehet a mondás: jó tett helyében jót várj… 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk