https://kolorline.hu/A kazincbarcikai ovis boldog ovis!

A kazincbarcikai ovis boldog ovis!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az egy évre szóló „boldog óvoda” cím csak a kezdet. Liptákné Gergely Valéria, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák intézményvezetője szerint a következő cél az „örökös boldog óvoda” minősítés elnyerése, hogy kezeik között egy empatikus, szeretni és kapcsolódni tudó generáció cseperedjen fel.

Nagy megtiszteltetés érte a Kazincbarcikai Összevont Óvodákat, hiszen a székhelyóvodával, valamint a Nefelejcs, a Napsugár, a Mesevár és a Füzike Tagóvodákkal egyetemben egy budapesti díjátadó ünnepség keretében átvehették a boldog óvoda címet.

A kitüntetést persze alapos és lelkiismeretes munka előzte meg. Liptákné Gergely Valéria intézményvezető elmondása szerint több óvodapedagógusuk is érdeklődött az ún. boldogságóra program iránt, s miután részt vettek az ehhez szükséges képzésen, megkezdődhetett a kicsik önismereti fejlesztése. Ezen belül pedig boldogságfokozó technikák és lelki egészséget fejlesztő kompetenciák is kerültek az „étlapra”.

„Minden hónapban egy bizonyos témát jártak körbe a gyerekekkel, s valamennyi igen hasznos volt. Szóba került többek között a hála fontossága, a társas kapcsolatok ápolása, a megbocsátás vagy épp a jócselekedetek. A gyerekek fogadtatásából szerencsére azt láttuk, hogy sok családtól eleve nem áll távol az ilyen mentalitás, a kicsik otthon is találkoztak hasonló gondolatokkal. Ilyen esetekben már csak megerősítésre volt szükség a részünkről.”

Mint kiderült, a cím ugyan egy évre szól, ám a kazincbarcikai ovik megállíthatatlanok, és a jövőben még több óvodapedagógust szeretnének beíratni a 30 órás képzésre. Így egy megadott csoportlétszám esetén akár elérhetik az „örökös boldog óvoda” minősítést is.

Liptákné Gergely Valéria külön örömmel említette, hogy a Dr. Bagdy Emőke és Bagdi Bella által indított program díjátadó ünnepségén az oklevél mellett hasznos könyvcsomagokat is kaptak. Ezek alapján pedig az öt tagóvodában hamarosan megkezdhetik a kicsik önbizalmának fejlesztését.  

Az intézményvezető szerint tervekben és célokban továbbra sincs hiány: két tagóvoda kapcsán is szeretnék megpályázni a „zöld óvoda” címet, egy ovi kivételével pedig már most minden tagintézményük családbarát intézmény.

Csemetéink tehát szemmel láthatóan jó kezekben vannak – hiszen minden ilyen program azt segíti elő, hogy egy pozitív gondolkodású, empatikus, szeretni és kapcsolódni tudó generáció cseperedjen fel, akik ráadásul a környezetüket is védik.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk