https://kolorline.hu/„Becsüld meg a kicsit, belőle még bármi lehet” – Új játékok a barcikai bölcsődékben

„Becsüld meg a kicsit, belőle még bármi lehet” – Új játékok a barcikai bölcsődékben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A mostani gyerekekre már egészen más körülmények hatnak, mint régen. Sokkal intenzívebb világban élünk, és erre a kicsiket is fel kell készíteni, azokat az adottságokat, készségeket fejlesztve, amelyekre az életük későbbi részében szükségük lesz – szögezte le Szitka Péter polgármester.

Izgatottan hajoltak a gyerekek a Varázskert és Mosolysziget Bölcsődékben az új játékok fölé, amelyek Kazincbarcika Város Önkormányzatának jóvoltából kerültek az intézmények birtokába. Sorra fordultak meg az apró kezek között a különféle nagyszerű eszközök, s ahogyan azt Ronyeczné Dobronyi Márta, a Varázskert és Mosolysziget Bölcsődék vezetője elmondta, ez nem csupán a gyerekek öröme miatt fontos.

„A kapott mozgás- és készségfejlesztő játékok, illetve a szerepjátékokhoz szükséges babák igen hasznosak, hiszen a játéktevékenység segíti a kicsiket a világ megismerésében, ezért értelmi, érzelmi és szociális fejlődésükben is szerepe van. Kazincbarcika bölcsődéi nagyon szerencsés helyzetben vannak, hiszen a játékellátottságuk nagyon jó" – ecsetelte boldogan az intézményvezető.

A kicsik lelkesedése pedig láthatóan minden jelenlévőre átragadt. A Varázskert Bölcsődében az átadás során Szitka Péter polgármester mellett Riespler Pál önkormányzati képviselő is megjelent, s mosolyogva fejtette ki, mennyire örül, amikor egy ilyen alkalom során elvegyülhet a gyerekek között. Egyúttal azt is elmondta, hogy a város vezetősége a jövőben is szívén viseli az óvodák és bölcsődék fejlesztését.

 



A Mosolysziget Bölcsődében jelenlévő Lövey Zoltán önkormányzati képviselő legalább ekkora hangsúllyal emelte ki a fejlesztések fontosságát. 

„Ez a szülőknek is nagyon jó, mert a gyermek jobb kedvvel jön a bölcsődébe. A pedagógusoknak is nagyon jó, hiszen könnyebben tudják fejleszteni a gyerekek készségeit. Nekünk pedig azért jó, mert mosolygós apróságokat láthatunk magunk körül. Volt egy tanítónőm, ő mondta mindig, hogy becsüld meg a kicsit, mert belőle még bármi lehet… Talán ezért van, hogy magánemberként is legalább olyan fontosnak érzem az apróságokra való odafigyelést, mint képviselőként. Két gyerekem és öt unokám van, emellett több, mint 20 évig tanítottam szakoktatóként, és mindig szerettem a fiatalabb generációt.”

A mindkét bölcsődét meglátogató Szitka Péter polgármestert közvetlensége miatt láthatóan különösen gyorsan befogadták a gyerekek. 

„Egy-egy ilyen fejlesztés előtt az önkormányzati képviselők és az itt dolgozó szakemberek véleményét gyúrjuk össze, és ezek alapján igyekszünk teljesíteni a szükségleteket. A szülőktől kapott visszajelzésekből pedig úgy látom, hogy mindenki elégedett — mesélte a városvezető. — A mostani gyerekekre már egészen más körülmények hatnak, mint régen. Sokkal intenzívebb világban élünk, és erre a kicsiket is fel kell készíteni, azokat az adottságokat, készségeket fejlesztve, amelyekre az életük későbbi részében szükségük lesz. Ehhez az óvodai és bölcsődei dolgozók kiváló munkája éppúgy hozzájárul, ahogyan az új játékok.”

A városvezető hozzátette: a bölcsődék kihasználtsága majdnem 100%-os Kazincbarcikán, ami azt mutatja, hogy jól működik ez a rendszer, de a benne dolgozó kollégák is jól végzik a munkájukat. 

 

További híreink

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 11. 17:26

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.

Igazi családi program lett Kazincbarcika idei, népes Szüreti Vigalma

Dátum: 2026. okt 10. 19:50

Kicsit farsangi, a bemelegítéstől kicsit sportos, a felvonulástól kicsit majálisi és a sok városi hagyománytól nagyon barcikai volt a szeptember 9-én újrázó Szüreti Vigalom. A sokakat vonzó program városi menetet, jelmezversenyt, népi játszóteret, zenés-táncos mulatságot, gólyalábas show-t, valamint kézműves, népművészeti és termelői vásárt egyszerre tartogatott. Sok must fakadt és fogyott, még több mosoly követte, kiemelten a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Nefelejcs Tagóvodájának legszínesebbnek és legkreatívabbaknak kikiáltott felvonulói között.

Kolorcity az értékekre épített városmárka nevében egy szerencsi szakmai napon

Dátum: 2026. okt 10. 00:28

A Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága Kazincbarcika után Szerencsen tartotta egyik őszi szakmai napját. A rendezvényen városunk és a Kolorcity márka nevében Dr. Makkai Orsolya, a Barcika Art Nonprofit Kft. igazgatója vett részt egy kerekasztal-beszélgetésen. A vezérfonalat a valódi helyi értékekre épített városmárka adta.