https://kolorline.hu/Kolorcityben az adventi időszak is különleges lesz!

Kolorcityben az adventi időszak is különleges lesz!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Minden szempontból fényes lesz az idei advent Kazincbarcikán. Advent első vasárnapján felkapcsolódik a városban a díszkivilágítás, és december 24-ig számos program erősíti majd a karácsonyra való ünnepi készülődést. A gyerekek találkozhatnak például Elsa hercegnővel és Harry Potterrel, lesz gasztroterasz, Mikulás-kisvonat, kézműves foglalkozás, családlátogatás a Mikulásnál, de még a Fitt Barcika is karácsonyi köntösbe öltözik egy napra.

Kolorcity az év valamennyi napján különleges, a közelgő advent alkalmával azonban fantasztikus programokra számíthatnak a városlakók. A Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Barcika Art Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló események a kicsiket és a nagyokat egyaránt elbűvölik majd, és mindenki megtalálhatja azt a kikapcsolódást, ami számára kedves.

December 3-án, advent első vasárnapján délelőtt a Gyermekek Háza - Kézművesházban gyertyakészítő kézműves foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek, délután pedig a Fő téren gyulladnak fel az adventi koszorún az első gyertya fényei — karácsonyi gasztroterasz, fényfestés és jégszobrászat kíséretében.
A kézműves foglalkozásról ITT találhatóak a részletek, a Fő téri program pedig ITT érhető el.

December 5-én és 6-án a városi Mikulás-ünnepség keretében ismét útnak indul a Mikulás-kisvonat, a gyerekek pedig személyesen találkozhatnak a Mikulással a Mezey István Művészeti Központban. December 6-án újra rajthoz állhatnak Kolorcity leglelkesebb futói is a Mikulás-kocogáson.
A Mikulás-kisvonatról bővebb leírás ITT érhető el, a családi látogatás a Mikulásnál programról ITT találhatóak a részletek, a Mikulás-kocogás tudnivalói pedig ITT olvashatóak.

December 9-én az Irinyi tornacsarnokban a Fitt Barcika Karácsony kínál számos mozgásformával ingyenes edzésalkalmat a lelkes sportot kedvelőknek. Fitten tartja a résztvevőket Rubint Réka, Buczkó Péter, Regan Lili, Kolobiskó Rita, Schobert Lara, Szentgyörgyi Rómeó és Lencsés Rita.
A programról részletesen ITT olvashatnak.

„December 10-én, advent második vasárnapján készülünk a gyerekeknek különböző cosplay-show-val: például Elsa hercegnő a Jégvarázsból vagy éppen Harry Potter is ellátogat a Fő térre – ecsetelte lelkesen a várható érdekességeket dr. Makkai Orsolya alpolgármester. — Mindemellett gyönyörű térdekorációval készülünk, és egy gasztro- és fénydekorációs sétány is megvalósul.”

Az advent második vasárnapján tartandó kézműves foglalkozásról ITT található bővebb leírás, a Fő téri programról pedig ITT olvashatnak részletesen.

December 17-én, advent harmadik vasárnapján a Gyermekek Háza-Kézművesházban délelőtt fenyődíszeket, ünnepi dekorációkat készíthetnek a kicsik, délután pedig a Fő téren várja a harmadik adventi gyertya meggyújtásával, fényfestéssel és videó DJ-kívánságműsorral az érdeklődőket a város.
A kézműves foglalkozásról ITT találhatóak a részletek, a Fő téri program pedig ITT érhető el.

Idén december 24-ére esik advent negyedik vasárnapja. Ez hagyományosan az egyházak karácsonya keretében rendezendő fáklyás felvonulással indul 19:00 órától, majd 19:20-tól a negyedik adventi gyertya fényei is felgyúlnak a Fő téren, Kazincbarcikán.
A programról részletesen ITT olvashatnak.

A sokszínűség ellenére a városvezetés adventre sem feledkezik meg a zöld szemléletről. A vendéglátók lebomló anyagokban kínálják majd finomságaikat és a keletkező szemét szelektív hulladékgyűjtőkbe kerül.

A bámulatos programsorozat január 12-én hatalmas koncerttel zárul, ekkor Dolhai Attila színészt, musicalénekest üdvözölhetjük majd a színpadon – addig azonban még számtalan élmény vár Kolorcity lakóira. Közeleg a szeretet ünnepe, mutassuk meg, hogy nemcsak a szűkebb rokonságon, de akár egy összetartó városon belül is lehet az adventi időszak meghitt és családias…
A koncertről részleteket ITT olvashatnak.


 


 

További híreink

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

„Emlék-képek Balla Árpádról” – az elhunyt igazgató emléktárlata a Gimi Galériában

Dátum: 2026. okt 13. 18:57

Október 7-én nyílt meg a Szalézi Ferenc Gimnázium idén elhunyt igazgatójának, Balla Árpádnak emléket állító kiállítás az intézmény Gimi Galériájában. A válogatás címe lényegre törően és kifejezően: „Emlék-képek Balla Árpádról. A gyűjtemény ugyanakkor nemcsak fényképeken és emlékeken keresztül idézi fel az igazgatót, hanem személyes történeteken, közös élményeken és a hozzá kapcsolódó emberi kapcsolatokon keresztül is közelebb hozza őt a látogatókhoz.

Kazincbarcikai bronzérem az V. Koguma Karate Kupán

Dátum: 2026. okt 13. 15:23

Magyar Marcell bronzéremmel tért haza.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk