https://kolorline.hu/Új kiállítással kápráztatja el Kazincbarcikát a Sajómenti Népművészeti Egyesület

Új kiállítással kápráztatja el Kazincbarcikát a Sajómenti Népművészeti Egyesület

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Vesszőből, gyöngyből, csuhéból, textilből készült tárgyak és festmények is helyet kaptak azon a kiállításon, amely a Sajómenti Népművészeti Egyesület tagjainak alkotásaiból nyílt a Mezey István Művészeti Központban. A január 5-ig látható színvonalas tárlat nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is szól.

Újabb kiállítással kényezteti Kazincbarcika lakóit a Mezey István Művészeti Központ, amely ezúttal a Sajómenti Népművészeti Egyesület csuhéból, textilből, gyöngyből és vesszőből készült alkotásainak biztosít méltó környezetet. A tárlat célja, hogy a gyönyörködtetés mellett a fiatalok érdeklődését is felkeltse a népművészet iránt.

A 2006-ban megalakult Sajómenti Népművészeti Egyesület a nemes cél megvalósításának útján jó ideje élen jár, hiszen rendszeresen szervez az ifjabb generációnak táborokat, játszóházakat, szakköröket. Ráadásul a 71 fős egyesület tagjai – akik egyébként 38 művészeti szakágat képviselnek — gyakran tárják alkotásaikat a városlakók elé, egyéni és közös kiállításokon egyaránt. Ezek fényében cseppet sem meglepő, hogy tevékenységüket 2017-ben Kazincbarcika Közművelődéséért Civil Díjjal, 2019-ben pedig BarcikArt kitüntetéssel jutalmazta az önkormányzat.

A jelenlegi tárlat megnyitóján Farkas Éva, a Barkó Kézműves Egyesület alelnöke mondott beszédet, s külön kifejtette örömét, amiért rengeteg fiatalt lát a közönség soraiban. Mint mondta: szerencsés a város, hogy az itt élő kézművesek és a Gyermekek Háza ápolja a hagyományokat. A rendezvényt még különlegesebbé tette, hogy az Arany Páva díjas és Arany Páva nagydíjas Galagonya Citerazenekar tagjai egyúttal a népművészeti egyesületet is képviselték.

A 30 alkotó munkáját bemutató tárlat már a nyitónapon sok érdeklődőt vonzott, annak sem kell azonban szomorkodnia, aki nem jutott el az eseményre: 2024. január 5-ig, 09:00 és 18:00 óra között bármelyik hétköznap pótolhatja lemaradását. A gyermekes családoknak pedig kifejezetten ajánlott a program. Hiszen, ahogyan Pácz János, a Sajómenti Népművészeti Egyesület elnöke a Kolorline kérdésére hangsúlyozta: 10 éves unokája a legjobb példa arra, hogy a gyerekeket nagyon is érdekli a kézműveskedés.

 



 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk